A Jenei Barnabás, Vetésy Norbert, Geréb Attila és Karácsony Dániel alkotta együttes az egyéni pontoknak köszönhetően nyolcadik kiemeltként kezdte a versenyt, a végelszámolásnál pedig szintén ebben a pozícióban zárt.
Az ISK különösebb akadály nélkül jutott a legjobb tizenhat közé. A középdöntős csoportban 4–1-re legyőzte a Bukaresti CSTA-t, majd 4–0-ra verte a Kézdivásárhelyi NMSK-t.
A csoportelsőségért vívott harcban a későbbi bajnok Câmpulunggal szemben alulmaradtak a fiúk, így egy vereséget vittek magunkkal az elődöntős csoportba.
A legjobb négy közé jutásért a Bukaresti Steauát kellett volna legyőzniük, ez azonban nem jött össze, a fővárosiak magabiztos győzelmet arattak.
Ezután az 5–8. helyekért szálltak harcba, a végjáték viszont nem sikerült fényesre, előbb 4–2-re kikaptak Besztercétől és Temesvártól, majd a zárómérkőzésen Câmpulung II.-től is vereséget szenvedtek, így a nyolcadikok lettek.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!