A marosvásárhelyi származású Szőcs Bernadette-tel felálló Románia pénteken este szenzációs sikert ért el, a franciák elleni negyeddöntős párharc megnyerésével bebiztosította a bronzérmet.
A szombati elődöntőben az asztalitenisz nagyhatalom, címvédő Kína volt az ellenfél, amely a legutóbbi hat tornát mind megnyerte, összesen pedig 23 vb-címmel rendelkezik. A két együttes a csoportkörben is találkozott egymással, akkor az ázsiaiak 3–0-ra győztek.
Ezúttal sem hagytak sok esélyt a romániai asztaliteniszezőknek, akik bár több szoros játszmára kényszerítették őket, de szettet nem tudtak nyerni.
Az első mérkőzésen Elizabeta Samara néhány pontot tudott szerezni a világelső Yingsha Sun ellen, majd Szőcs Bernadette az első játékrészt simán elveszítette, de ezután megnehezítette a női rangsorban második helyezett Manyu Wang feladatát, és hozzá hasonlóan Andreea Dragoman is nagyot küzdött Man Kuai ellen.
A kínaiak magabiztosan jutottak be a vasárnapi döntőbe, ahol a nagy rivális Japánnal csatáznak, amely a másik ágon szintén 3–0-ra nyert az Európa-bajnoki címvédő Németország ellen.
A román együttes szereplése a legjobb négy között ért véget a brit fővárosban, ahol a női válogatott 26 év után szerzett ismét dobogós helyezést a világbajnokságon.
Románia–Kína 0–3
Elizabeta Samara–Yingsha Sun 0–3 (3–11, 4–11, 5–11)
Szőcs Bernadette–Manyu Wang 0–3 (4–11, 9–11, 10–12)
Andreea Dragoman–Man Kuai 0–3 (10–12, 6–11, 10–12)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!