Két futammal a vége előtt még a 22. helyen állt Gyenes, azonban az utolsó két kihívás rendkívül nehéz pályát és útszakaszt tartogatott. A tizenegyedik szakasz Al-'Ula és Yanbu városa között zajlott, a versenyzők összesen 556 km-t kellett megtegyenek, ami a szatmárnémeti motorosnak 5 óra 38 perc és 40 másodperc alatt sikerült, ezzel pedig a 26. legjobb időt futotta.
Az utolsó menetet egy 326 km-es szakasz alkotta, azonban tavalyhoz képest annyi változott, hogy most a 11. futam ranglistája alapján indultak, nem fordított sorrendben. Kanyonok, homokba rejtett kövek, szűk útszakaszok kis hegycsúcsokon, kavicsos fennsíkok nehezítették Gyenes dolgát, azonban sikerrel vette az akadályt és célba ért.
A rutinos motoros így összetettben a 23. helyen végzett az Original by Motul kategóriában (szervízcsapat nélküli versenyzők).
„Borzasztóan nehéz Dakar volt ez, bebizonyosodott, amit a szervezők ígértek. Egy nagyon jó eredménnyel zártam, huszonharmadik lettem összetettben, nagyon örülök ennek az eredménynek.
– mondta el a versenyt követően Gyenes Emánuel.
A kategóriában Ricky Brabec végzett az élen, a 12 szakaszt 51 óra 30 perc és 8 másodperc alatt teljesítette, míg a szatmárnémeti motorosnak ez 59 órába, 2 percbe és 11 másodpercbe telt.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!