A hétköznap az arénában is meglátszott, hiszen a lelátók majdnem üresek voltak, holott a délelőtti futamokban a szurkolók ismét több magyar versenyzőt láthattak, többek között Kenderesi Tamást és Milák Kristófot. A 200-as pillangókirály 150-ig az amerikai Trenton mögött úszott, az utolsó hosszon azonban kicsit beleerősítve lehagyta ellenfelét.
A vegyes zónában viszont nem egészen ez hangzott el. Milák ugyanis azt mondta, hogy 150-ig simán odaadta volna az elsőséget az amerikainak, az viszont a végén annyira lelassult, hogy így könnyedén nyert. „Már megszoktam ezeket az öngyilkosjelölteket, akik az elején elmennek, a végére meg kifáradnak” – mondta Milák, aki tudja, hogy verseny előtt már mindenki a nyakába akasztja az aranyat. „Ám nekem is le kell úsznom az előfutamokat, az elődöntőt és a döntőt, ugyanúgy meg kell küzdenem az elsőségért, mint bárki másnak” – magyarázta a magyar úszócsillag.
„A vasárnapi szünnap jót tett, egyébként én már rég tudtam, hogy 200 gyorson sem fogok indulni. De azt, hogy az 50 mellre is beneveztek, még én sem tudtam” – tette hozzá viccesen Kristóf. Kérdésre válaszolva ugyanakkor elmondta, sokan nem is érzik,
a sportolóknak mennyire számít az, hogy a világbajnokságon hazai környezetben úszhatnak.
Hosszú Katinka egyébként vasárnap éppen arról beszélt az újságíróknak, hogy Tokióban milyen rettenetes volt nézők nélkül versenyezni. Az elmúlt évek valóban arról szóltak, hogy a sportolók – és itt nyilván nem csak az úszókról van szó – többnyire üres stadionokban, csarnokokban mérhették össze erejüket.
Éppen ezért meglepő számomra, hogy a Duna Arénában, főleg a délelőtti futamok során, kevesen nézik a helyszínen a küzdelmeket. Emlékszem, 2017-ben a zárónapon a FINA elnöke csodálatát fejezte ki amiatt, hogy nemcsak a döntők során telt meg az akkor 12 ezres úszóaréna, hanem a délelőtti előfutamokra sem lehetett jegyeket váltani. Ahhoz képest most a felére csökkentett férőhelyek száma is túl soknak bizonyult. Igaz, akkor a nyár közepén rendezték a vb-t, megfelelő idő állt a rendelkezésre a reklámozásra is. A Nemzeti Sport különszáma is erre hívta fel hétfő reggel a figyelmet: a valaha volt legrövidebb idő alatt szervezte meg Magyarország a szombaton kezdődött vizes világbajnokságot.
A délutáni programot nézve már az aréna felé igyekezve megállapítottuk, hogy a hétfő nem „magyar nap”. És ez tényleg így is volt, hiszen alig volt magyar érdekeltség, az est pedig David Popovici aranyérmével kezdődött. A fiatal úszó történelmet írt, hiszen ő az első román férfi, aki aranyérmet szerzett úszó-világbajnokságon. Rajta kívül Tamara Costache (50 gyors, Madrid, 1986) és Diana Mocanu (200 hát, Fukuoka, 2001) nyert első helyet a román úszósport számára.
A döntő után meglepő módon alig voltak kíváncsiak rá a vegyes zónában, néhány angol újságíró kérdezte Davidot, majd a 18 éves sportoló engedte, hogy az egyetlen román újságíróhölgy is tegyen fel neki kérdést. Igencsak meglepődött, amikor én is románul kezdtem faggatni.
Kérdésemre elmondta, szeretne továbbra is hasonlóan komolyan edzeni, hogy eredményeivel rányomja bélyegét a nemzetközi úszósportra.
Ezt tulajdonképpen máris megtette, hiszen 200 méteren minden idők negyedik legjobb idejét úszta P. Biedermann, Phelps és Y. Agnel után.
Az est leginkább várt eseménye a 200 pille volt, ahol Milák magabiztosan, legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, Kenderesi Tamás pedig ugyancsak döntőt úszhat kedden.
Ő az utolsó távon még nyolcadikként fordult, ám az utolsó 50-en feljött a harmadik helyre. „Ez összesítésben a hatodik helyre elég, kedden tehát a második sávon úszhatok. Ott versenyeztem különben az olimpián is” – mondta sokat sejtetően Tamás, majd hozzátette, a taktika részét képezte a lassúbb kezdés.
A hétfő este legemlékezetesebb versenye különben a férfi 100 m hátúszás volt, ezen a távon született meg ugyanis az első világcsúcs az olasz Thomas Ceccon részéről. Ezt a FINA pedig egy 50 ezer dolláros csekkel jutalmazta. Igaz ugyan, hogy a hétfő nem „magyar nap” volt, de remélhetőleg a kedd mindenkit kárpótol majd.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!