A hétfő kora esti döntőben a Bukaresti Dinamo alig 17 éves sportolója féltávnál a második helyen fordult, a futam második részében azonban elképesztő tempót diktált, és végül nagy különbséggel, 1.43:21 másodperces idejével, junior világcsúccsal nyert a másodikként célba ért dél-koreai Sunwoo Hwang és a harmadik brit Tom Dean előtt.
David Popovici Románia első érmese és első felnőtt világbajnoka férfiúszásban, illetve a harmadik sportoló, aki aranyérmet szerzett az országnak Tamara Costache (arany 50 m gyorsúszásban, 1986-ban Madridban) és Diana Mocanu (arany 200 m háton, 2001-ben Fukuokában) után. Romániának 21 év szünet után ez az első világbajnoki aranyérme 50 méteres medencében a felnőttek között.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!