Hirdetés

A fiúk a bányába mentek, világpremier birkózásban

Különleges környezetben küzdöttek meg egymással a birkózók
Fotó: Kádár Csongor Krisztián

2025. április 01., 13:00

Nem, a 15 évnél fiatalabbakat egyáltalán nem büntetésből küldték le a tárnába, hanem ők teljesen önszántukból, edzőik vezérletével buszoztak alá, méghozzá egy jót küzdeni.

2025. április 01., 13:00

Sóból nincs hiány Parajdon, és úgy tűnik „vasgyúrókból” sincs, hiszen nagyszerű emlékversenyt szervezett a Székelyföldi Birkózó Akadémia, a korondi Lőrincz Márton Sportegyesülettel, a Magyar Birkózó Szövetséggel és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiával (KIMBA) közösen.

Hirdetés

Az Alsósófalván világra jött Keresztes Lajos egyben parajdinak is számít, hiszen születése után nem sokkal a család Sóvidék központjába költözött. Nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen tarisznyát vett a hátára és nekivágott a nagyvilágnak. Birkózónak állt és 1924-ben Párizsban ezüst-, 1928-ban Amszterdamban viszont olimpiai aranyérmes lett. Edzői pályafutása során éppen Kozma István volt a leghíresebb tanítványa, a kétszeres olimpiai bajnokról nevezték el a magyar birkózó akadémiát is.

Lőrincz Márton Korondon született, ő is fiatalon távozott Magyarországra, majd 1936-ban, Berlinben koronázták olimpiai bajnokká.

Vasgyúróból tehát nem volt és most sincs hiány Sóvidéken, de, mint bebizonyosodott, bizony Felvidéken és a Vajdaságban is élnek ügyes birkózók.

Merthogy az elmúlt hétvégén hatcsapatos tornát rendeztek a parajdi sóbányában, ahol a magyar U15-ös válogatott legények, Székelyföld két csapata és a már említett szlovákiai és szerbiai együttesek ellen léptek szőnyegre.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fantasztikus kezdeményezés

A levegő nem csak azért volt ritka, mert a bányákban már ilyen szokott lenni, hanem a rengeteg néző is „elszívta” a sportolók elől.

A kezelésen, vagy csak egyszerű látogatáson résztvevő turisták ámulva nézték a fiatal sportolókat, egymásnak magyaráztak arról, hogy ők még ilyet nem láttak...

Nem látott hasonlót Lőrincz Tamás olimpiai bajnok sem, de Németh Szilárd a Magyar Birkózó Szövetség elnöke sem tudott hasonló kezdeményezésről. És az éppen a válogatott edzőjével konfliktusba került Bíró Krisztián is csillogó szemekkel figyelte az összecsapásokat.

Kapcsolódó

Lőrincz Tamás a tokiói aranyérme után visszavonult, jelenleg a KIMBA szakmai igazgatójaként egyengeti a fiatalok útját, nagyon fontosnak tartja az akadémiai rendszert, de mivel ő is fiatalon került el otthonról és hasonló rendszerben nevelkedett, rengeteg „világi” tanáccsal is el tudja látni fiatal tanítványait.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

„Valahogy nem talál a sóbánya kifejezés a birkózással, de fantasztikus ez a kezdeményezés.

Teljesen felvillanyozott, azóta, amióta megláttam itt a szőnyeget, mind keresem azokat a különleges helyeket, ahova el lehetne vinni a sportágunkat”

– fogalmazott Lőrincz Tamás.

A szakemberek és maguk a sportolók is egyetértettek abban, hogy a bánya kissé hűvös, de ritkásabb és páradús levegője valahogy a magaslati edzőtáborokhoz hasonló körülményeket testesít meg.

Németh Szilárd szerint a versenyzők 120 százalékban jobban tudnak teljesíteni ilyen körülmények között.

A magyar szakszövetség vezetője is elsőre hitetlenül fogadta a „bányaverseny” ötletét, de a helyszínen már nagyon örült az eseménynek, sőt már a második kiadás szervezése is felmerült.

„Mi egy birkózó család vagyunk, a Kárpát hazához tartozunk. A Nemzetstratégiai Intézettel közösen zajló „Egy szőnyegen, egy nyelven” programunk pedig nagyon jó szakmai és más kapcsolatokat eredményez. Mert bennünket a magyar nyelv tart össze” – mutatott rá Németh Szilárd.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Éppen ezt az összetartozást hivatott megerősíteni az emlékverseny, ahol az anyaországi versenyzők sorolták, hogy román, szlovák és szerb birkózókkal csaptak össze... De hamar tudatosult bennük, hogy mindegyikük magyar. Egy szőnyegen, egy nyelven...

Fiatal birkózók – türelmetlenek

Mindegyikük olimpiai bajnok szeretne lenni. A szőnyegre lépő fiatalok rengeteg munkát fektetnek bele a birkózásba. Sajnos nem mindegyikük éri meg a felnőtt kort a szőnyeg mellett, nagyon sok más befolyásoló tényező ragadja el akár az ígéretes tehetségeket is.

„Nekem 28 évembe került, hogy olimpiai bajnok legyek, négyszer indultam az ötkarikás játékokon. Úgy vagyok vele, hogy valószínű az olimpia már megunt engem és nekem „lökte” az aranyat” – mondta nevetve Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, aki viszont figyelmeztette a fiatalokat, hogy ez az U15-ös korosztály az egyik nagy vízválasztó a sportolói karrierjükben.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

„Kit a tanulás, kit a haverek, kit a barátnők „csalnak” el a szőnyeg mellől” – mondta a tokiói olimpiai bajnok, aki tisztán látja, hogy a modern világban szinte mindenkinek azonnal megvan mindene, de hát az olimpiai címért igencsak hosszú az út.

A sportolók 80 százalékának mindössze egy ötkarikás játékok adatik meg, azaz mindössze egy lövése van. És ugye, a dobogó legmagasabb fokára birkózásban, súlycsoportonként csak egy versenyző állhat fel”

– jegyezte meg.

Németh Szilárd MBSZ-elnök beszélt a Nemzetközi Birkózó Szövetség azon kezdeményezéséről is, amellyel igyekeznek korlátozni a mértéktelen honosítást. Nagyon sok, túl sok ország színeiben versenyeznek exszovjet tagköztársaságokból származó birkózók, ami egyáltalán nem tesz jót a sportágnak, ezért idéntől évente legfennebb két honosított sportolója lehet egy országnak.

„Mindenkinek jó lesz így, mert végre ismét nemzetek fognak egymás ellen versenyezni és nem a honosított sportolókkal felálló országok” – jelentette ki.

Ennek a honosítási hullámnak esett áldozatául tavaly Bíró Krisztián serdülő világbajnoki és U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes marosvásárhelyi birkózó is. A parajdi sóbányában megrendezett versenyre is tiszteletét tette, éppen a Diszkriminációellenes Tanács határozatára vár a válogatottbeli edzőjének magyarellenes magatartása miatt.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Krisztián is nagyon élvezte a versenyt és még azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ha a követelményeknek eleget tudna tenni, akár egy országos bajnokságot is meg lehessen rendezni.

Kapcsolódó

Süle László a KIMBA-t vezető alapítvány kurátora is nagyon örül a parajdi versenynek, hiszen ő sokat járt kezelésre is Székelyföld egyik látványosságába. Szerinte is nagyon fontos, hogy a sporton keresztül is erősítsük a nemzeti összetartozást.

„Nagyon fontos, hogy egy olyan – államilag elismert – birkózó akadémiai testvér központ létesüljön Székelyföldön, ahol újabb Lőrincz Mártonokat, vagy Keresztes Lajosokat tudnak kinevelni. Jelenleg Incze Kriszta révén van székelyföldi birkózó olimpikon, de az utánpótlásra lehet alapozni” – nyilatkozta Süle László.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Egy dobogó, két szőnyeg, pár televízió az időmérésnek és a pontszámok kivetítéséhez. „Sok minden nem szükséges egy birkózóverseny megszervezéséhez, ám a játékfelület kivitelezése sokkal nagyobb erőfeszítésbe került” – ezt már Albert Mátyás, a Székelyföldi Birkózó Akadémia elnöke mondja, hiszen a berendezést, a verseny helyszínéül szolgáló pódium kiegyenesítését, felszerelését kizárólag a bánya látogatási idején kívül tudták kivitelezni.

„Sokszor éjszakába nyúltak a munkálatok, de látva a sok gyereket, a sok nézőt, azt mondhatom, megérte”.

Ha minden jól alakul, a fiúk – és miért ne, a lányok is – egy év múlva ismét a bányába mennek.

Birkózni.

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

•  Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Fotó: Kádár Csongor Krisztián

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Téli játékosmozgás a Szuperligában: az FK Csíkszereda igazolt a legtöbbet

A téli szünetet kihasználva átalakultak a Szuperliga keretei, a legtöbb új játékost azonban az FK Csíkszereda igazolta. Ilyés Róbert együttese öt új névvel várja a bajnokság folytatását.

Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

`
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

A hollandok elleni győzelemmel kezdték a középdöntőt a magyarok

Győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese pénteken 16–11-re verte a holland csapatot.

Kassai Lajos: a 21. századot azok fogják túlélni, akik képesek visszamenni a 19. századi életmódba

Kassai Lajos egy olyan világot idéz, amiben ember és természet szoros kapcsolatban áll egymással. Évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét, amely ma számos országban él tovább.

Folytatódik a Szuperliga, Eb-meccsek várnak a magyar válogatottakra – a pénteki sportműsor

Rövid szünet után újra elrajtol a Szuperliga, miközben újabb játéknapok várnak a topbajnokságokban. A magyar válogatottak vízilabda- és kézilabda-Eb-n is pályára lépnek, a pénteki kínálatot pedig tenisz, téli sportok, sznúker és kosárlabda teszi teljessé.

Az olasz gárda már túl nagy falat volt a romániai pólósoknak

Két győzelemmel kezdte a belgrádi Európa-bajnokságot a román férfi vízilabda-válogatott, a harmadik csoportmérkőzésén viszont nagy arányban kapott ki az olaszoktól.

Kézilabda Eb, téli sportok és focimeccsek – csütörtökön a tévében

A nap elején még teniszt nézhetünk, később sznúker és téli sportok szerepelnek műsoron, majd elkezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság, este pedig több labdarúgó-mérkőzés közül választhatunk.

Férfi vízilabda Eb: százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott

A magyar válogatott szerdán 21–6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.

Szigor a stadionokban, keményebb fellépés a rendbontók ellen

Új jogszabály-módosítási csomagot készítettek elő a sporteseményeken tapasztalható erőszak visszaszorítására, a rend fenntartására. A szurkolók magatartását, az alkoholfogyasztást, valamint a pirotechnikai eszközök engedélyezését is szabályozná.

Sportdömping a képernyőkön: topfutball, kézilabda és vízilabda a szerdai műsorban

Újabb megmérettetés vár az Eb-n a magyar férfi vízilabda-válogatottra, miközben kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések sora kerül terítékre. A napot topligás rangadók és a Real Madrid kupameccse teszi teljessé.

Focimeccsek, póló-Eb, téli sportok – a keddi sportműsor

A németeknél pontokért játszanak, az angoloknál és a spanyoloknál kupameccseket rendeznek. Vízbe ugrik a román pólóválogatott az Európa-bajnokságon, a téli olimpia közeledtével egyre több síversenyt tartanak.

Úszó és tekvondós lettek az év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!