HIRDETÉS

A feljutásért játszhatnak a fiatal asztaliteniszezők

Jól szerepel a székelyudvarhelyi asztalitenisz utánpótlása is
Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub

2021. február 17., 18:17

A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK két fiókcsapata a férfi asztalitenisz B osztály összecsapásait játszotta az elmúlt napokban. Az egyik gárda a folytatásban a másodosztályba való feljutásért küzd.

2021. február 17., 18:17

Újszentesen rendezték a tornát, ahol a Sánduly Levente, Jenei Barnabás, Mózes Gyula és Mózes Botond által alkotott négyes jól szerepelt, végül csoportja második helyén zárt, így Temesvárral játszik páros mérkőzést a feljutásért. 

A Geréb Attila, Karácsony Dániel, Balázsi Csaba és Vetésy Norbert alkotta csapat a hatodik helyen végzett, így számukra befejeződött az idei szezon. Mindkét gárda az udvarhelyi asztalitenisz utánpótláskerete. 

A soron következő hétvégén az ifjúsági 1-es korosztály csapatdöntőjét rendezik, ahol a Jenei, Geréb, Karácsony, Mózes B. összeállítással szerepelnek.

Az elmúlt hétvégén pedig a felnőtt együttes szerepelt nagyszerűen Szuperliga második tornáján, a hazai rendezésű sporteseményen a fiúk kiharcolták a felsőházi rájátszást, így biztosan érmes helyen végeznek.  

Kapcsolódó

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A futásé volt a főszerep Csíkszeredában az ötödik Running Festivalon

Ötödik alkalommal rendezték meg a csíkszeredai Running Festivalt, amely idén rekordszámú nevező részvételével zajlott. Az ország egyik legnagyobb futóversenye éjszakai terepfutással indult.

Az FK Csíkszereda a bajnokot látja vendégül – a vasárnapi sportműsor

A labdarúgó Szuperliga székelyföldi újonca az FCSB-t fogadja. A női kézilabdázók Bajnokok Ligájában román–magyar párharcot rendeznek. Színes a felhozatal.

Sportkavalkád szombatra – Sepsi OSK, atlétika és Real Madrid

A Sepsi OSK meccsével kezdődik a sporteseményekben nagyon gazdag szombat. Rajtol az atlétikai-világbajnokság Tokióban, pályára lép a Real Madrid és a Bayern, este az Inter a Juventushoz látogat, közben pedig síugróversenyt is rendeznek Barcarozsnyón.

Könnyek és vastaps – bemutatták a Bölöni-filmet

Óriási érdeklődés közepette levetítették a Bölöni – az erdélyi legenda című alkotást a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A régóta várt filmet hamarosan a széleskörű közönség is megtekintheti a székelyföldi mozikban.

Visszatér a Szuperliga, elődöntő a kosárlabda Eb-n – pénteken a képernyőn

A bajnoki szünet után folytatódik a labdarúgó Szuperliga, pénteken egy mérkőzést rendeznek, a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon az elődöntőknél tartanak. A végéhez közeledik a spanyol kerékpáros körverseny, tenisz és golf is található a programban.

Rekordszámú résztvevőt vonz a csíkszeredai Running Festival

Minden eddiginél többen, 1360-an neveztek a Running Festival ötödik kiadására, így rekordszámú futó érkezik hétvégén Csíkszeredába, ahol izgalmas versenyek és különleges kísérőprogramok várják a résztvevőket.

Visszatér a röplabda Csíkszeredába – a Röpisuli a jövőt építi

A csíkszeredai Röpisuli szeptember 12-én és 17-án toborzó edzést tart a 2014–2016-ban született lányoknak. A kezdeményezés célja, hogy a város ismét felkerüljön a romániai röplabda térképére, és közösséget építsen a fiatalok körében.

A Steaua otthonában játszik a Marosvásárhelyi ASA – a csütörtöki sportműsor

Újabb játéknap kezdődik a labdarúgó 2. Ligában. A listavezető, a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Steauához látogat. A Szeged is nekivág a Bajnokok Ligája csoportkörének.

A legjobbak között bizonyíthat a marosvásárhelyi férfi vízilabdacsapat

A Román Kupa küzdelmeivel elkezdődött a 2025–2026-os hazai vízilabdaszezon. A felnőtt férfi mezőnyben újonc Marosvásárhelyi VSK fiatal csapata bemutatkozott az ország legjobb között.

Főszerepben a kézilabdameccsek – a szerdai sportműsor

A kézilabdát kedvelők a magyar és a román női bajnokságból, illetve a férfi Bajnokok Ligájából is nézhetnek mérkőzéseket, pályán lesz a Győri ETO, a Bukaresti Dinamo és a PSG is. A szerdai kínálatban szerepel még kerékpározás, kosárlabda és tenisz.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!