Hétvégén elkezdődnek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának küzdelmei. A 18 csapatot felvonultató mezőnyben több együttes is eséllyel pályázik a bajnokság megnyerésére.
A Marosvásárhelyi ASA férfi együttesének csődje a klub női csapatát is érinti, hiszen a tevékenység felszámolásával a korábbi bajnok és Román Kupa-győztes, többszörös döntős, jelenleg az ötödik helyen telelő alakulat sem tudja folytatni a szezont.
Újabb erdélyi csapattól búcsúzik a másodosztályos labdarúgó-bajnokság: a Szatmárnémeti Olimpia után a Marosvásárhelyi ASA is visszalépésre kényszerül, mert a táblabíróság jogerősen is kimondta a klub csődjét.
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla ezen a héten helybenhagyta a Marosvásárhelyi ASA labdarúgó klubjának csődjére vonatkozó korábbi határozatát, és két héttel elhalasztotta a végleges döntés meghozatalát.
Egyelőre nincs vége a Marosvásárhelyi ASA vergődésének, ugyanis a Maros Megyei Törvényszék pénteken nem hozott végleges döntést a megszűnés szélén álló labdarúgóklub ügyében.
Nagyon kevés az esélye annak, hogy a csődbe jutott Marosvásárhelyi ASA folytassa a másodosztályú bajnokságot a tavaszi szezonban. A felfüggesztett felszámolási eljárás alatt álló klubnál a bíróság pénteki másodfokú határozatát várják.
Kisorsolták a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőinek párosításait, a párharcok kialakításánál figyelembe vették a csapatok földrajzi elhelyezését is.
Tartalékos felállásban, több fiatal játékossal a kezdőben 5–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Marosvásárhelyi ASA a találkozó előtt sereghajtó Foresta Suceavatól a labdarúgó 2. Liga 21., idei utolsó fordulójában.
Hazai pályán zárja a másodosztályos labdarúgó-bajnokság idei szezonját a Marosvásárhelyi ASA, a 21. forduló szombaton 11 órától kezdődő mérkőzésén a Foresta Suceavát fogadja a Sziget utcai stadionban.
A jelenlegi nehéz helyzetben az RMDSZ által javasolt városi sportklub létrehozása tekinthető a legjobb megoldásnak a marosvásárhelyi sportélet megmentésére – vélik a lapunknak nyilatkozó sportvezetők, akik szerint időbe telik az új egyesület megalakulása.
Háromgólos vereséggel tért haza a Temesvári ASU Poli otthonából a Marosvásárhelyi ASA. A hétvégi 19. fordulóval befejeződik a 2. ligás labdarúgó-bajnokság odavágó-sorozata, amelyet a vásárhelyi együttes a hetedik helyen zárt.
Zajlik a vita a labdarúgó 2. Liga csapatai között, ugyanis 15 együttes azt szeretné, ha az idénre beidőzített fordulókból kettőt jövőre halasztanának. Az biztos, hogy hétvégén megrendezik a 19. játéknapot: az ASA a Temesvári ASU Poli vendége lesz.
Kiélezett, izgalmas találkozót játszott a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a labdarúgó 1. Liga 9. fordulójában. Vasárnap délben a műgyepes pályán 4–0-ra győzte le a súlyos anyagi gondokkal küzdő Marosvásárhelyi ASA-t.
Fordulatos mérkőzésen nyert a ASA a labdarúgó 2. liga 18. fordulójában. A marosvásárhelyi együttes a Sziget utcai stadionban három góllal verte a Zsilvásárhelyi Pandurii-t.
Két olyan együttes csap össze szombaton a Sziget utcai stadionban, amelyek a múlt szezonban még az élvonalban játszottak. A Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. liga 18. fordulójában a Zsilvásárhelyi Pandurii-t látja vendégül.
Egymás után második mérkőzését nyerte meg, a sikernek köszönhetően pedig feljött az ötödik helyre a Marosvásárhelyi ASA, miután szombaton idegenben 2–1-re legyőzte az Aradi UTA-t a 2. Liga 17. fordulójában.