Két új játékos csatlakozott a Törökországban edzőtáborozó Marosvásárhelyi ASA keretéhez. Az élvonalban kieső helyen álló FC Hermannstadt csapatát hagyták el a 2. Ligában a felsőházba jutásért küzdő együttes kedvéért.
Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését a törökországi edzőtáborban a Marosvásárhelyi ASA, amely hiába szerzett vezetést, végül 3–1-re kikapott az ukrán élvonalban szereplő ellenféltől.
Lejátszotta a felkészülési időszakának harmadik barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, amely két győzelem után ezúttal döntetlenre végzett a Sellenberki SK ellen.
Újabb harmadosztályú csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga február végi folytatására hangoló együttes ismét négygólos különbséggel győzött.
Fölényesen nyerte meg a felkészülési időszak első barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, a harmadosztályú Gyulafehérvári CSU ellen két új igazolás is betalált.
A hét elején elkezdte a felkészülést a labdarúgó 2. Liga tavaszi szezonjára a Marosvásárhelyi ASA, amely öt új játékost igazolt, de távozók is vannak a keretben. Az erősítésekkel az együttes célja megőrizni a helyét a bajnokság első hat csapata között.
A labdarúgó 2. Liga alapszakaszának eddigi tizenhét fordulóját követőn kiderült, mely csapatok voltak a legveszélyesebbek a mérkőzések elején, és kik bizonyultak a legkitartóbbnak a hajrában.
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik kellemes meglepetéscsapata a Marosvásárhelyi ASA, amely a felsőházba jutásért küzd. Az együtteshez a nyáron csatlakozott Demeter Zsombor egyből alapemberré vált. A székelyföldi hátvéddel beszélgettünk.
A Vajdahunyadi Corvinul az őszi szezon utolsó fordulójában matematikailag is bebiztosította helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A play-offért és a bennmaradásért is kiélezett harc várható a tavaszi folytatásban.
Hiába minden próbálkozás, a marosi alakulatnak semmi sem jött össze: nem sikerült bevenni a Resicabányai CSM kapuját, miközben a vendégek öt perc alatt kétszer is eredményesek voltak. Az ASA először kapott ki hazai pályán, és így a harmadik helyen telel.
Sokáig szenvedett az újonc Bukaresti Dinamo SK vendégeként a Marosvásárhelyi ASA, de aztán a szünetben rendezte a sorait és végül begyűjtötte a három pontot. Az együttes gólfelelőse, Cristian Măgerușan visszatért sérüléséből és rögtön betalált.
Az előző hazai mérkőzésein legkevesebb három találatot szerző Marosvásárhelyi ASA ezúttal gólképtelen volt a Concordia Chiajna ellen, ezzel megszakadt a hatmeccses győzelmi sorozata saját közönsége előtt a labdarúgó 2. Ligában.
Visszavezette a bukdácsoló Jászvásári Polit a győzelem útjára az új edző. Csak egy csapat teljesítménye stabil, képben még a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is az első hat helyért szóló küzdelemben.
Hiába játszott sokáig kétgólos előnyben, a legvégén izgulnia kellett a győzelemért a Marosvásárhelyi ASA-nak a CS Tunari vendégeként a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulójában.
Megismertük a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulós menetrendjét, és az is kiderült, mely találkozókat közvetítik élőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA mérkőzése ismét képernyőre kerül.
Elképesztően szoros az élmezőny a labdarúgó 2. Ligában: az éllovas Vajdahunyadi Corvinul ugyan elhúzott, de mögötte több együttes is pontegyenlőséggel rendelkezik, és még számos csapatnak van reális esélye bejutni a felsőházi rájátszásba.