A labdarúgói pályafutása során több hazai és külföldi csapatnál szerepelt, 67-szeres román válogatott Gabriel Tamaș 2023 végén vonult vissza. Ezt követően is a futball mellett maradt, immár vezetői szerepben, előbb az FC Voluntari elnöke volt, majd a Concordia Chiajna sportigazgatójaként dolgozott.
Az elmúlt időszakban több népszerű televíziós showműsorban is feltűnt (Asia Express, Survivor), de ezek lejártával úgy döntött, hogy visszatér a futballhoz, és megegyezett a 2. Ligában szereplő Marosvásárhelyi ASA-val, amely pénteken hivatalosan is bemutatta, mint a klub új ügyvezető menedzserét.
„Érkezése fontos lépést jelent klubunk fejlesztési stratégiájában, hiszen a legmagasabb szinten szerzett tapasztalata hozzájárul majd a csapat sport- és adminisztratív projektjének megerősítéséhez” – fogalmazott közleményében a Marosvásárhelyi ASA.
Az új ügyvezető menedzser sajtótájékoztatón beszélt a labdarúgáshoz való visszatéréséről, valamint azokról az okokról, amelyek meggyőzték, hogy elfogadja ezt a projektet:
„Óriási öröm számomra, hogy visszatérhetek a futballba, nagyon hiányzott már. Láttam, mi történik itt, mi történt tavaly, és kellemesen meglepődtem, ezúton is gratulálok mindazoknak, akik a klubnál dolgoznak.
– nyilatkozta Gabriel Tamaș.
Mint kiemelte, az a célja, hogy a szakmai stábnak és a játékosoknak a lehető legjobb körülményeket biztosítsák. „Láttam egy fejlődő akadémiát is, és számomra fontos, hogy a gyerekekre is nagy hangsúlyt fektessünk. Nem szeretek túl sokat beszélni, inkább a tetteimmel szeretnék bizonyítani” – jegyezte meg a 42 éves sportvezető.
A nemrég befejeződött másodosztályú bajnokságban a Marosvásárhelyi ASA kevéssel maradt le a felsőházi rájátszásról, majd megnyerte az alsóház A csoportját, így összesítésben a hetedik helyen végzett.
Az új szezonra a klub eddig több alapemberrel hosszabbított, és ismét versenyképes keretet akar kialakítani, az elsődleges cél ugyanis az, hogy sikerüljön bejutni a play-offba, ahol akár a feljutásért is megküzdhet.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!