Hirdetés

Bravúr kellett volna, nem jutott elődöntőbe a magyar női tőrcsapat

Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2021. július 29., 06:22

A magyar női tőrválogatott a várakozásoknak megfelelően kikapott az olaszoktól, így az 5-8. helyért folytatta szereplését, ahol Kanada is legyőzte a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián.

MTI
2021. július 29., 06:22

A viadalon nyolc együttes vesz részt, a Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállításban pástra lépő magyarok a negyeddöntőt jelentő első mérkőzésükön alaposan megnehezítették az esélyesebb olaszok dolgát, négy asszót is megnyertek a kilencből, de végül 45–32-re alulmaradtak.

 A második helyen kiemelt olaszok az utóbbi öt olyan olimpián, amelyen rendeztek női tőr csapatversenyt, négyszer megnyerték az aranyat, tehát ki lehetett jelenteni, hogy a magyaroknak bravúrra lenne szükségük a győzelemhez.

Hirdetés

Ezzel együtt Kreiss remekül kezdett, 0-4-ről fordítva 5-4-re megverte Alice Volpit, majd később Pásztor és Kondricz is nyert asszókat Ariana Errigo, illetve Martina Batini ellen, de összességében nem forgott veszélyben az olasz siker. Kreiss az egyik asszóban a combjához kapott, és nem is nyilatkozott az találkozó után, mert sietett kezeltetni a sérülését.

„Van bennem egy kis hiányérzet, úgy érzem, hogy még többre lettem volna képes. Az elején kicsit meg voltunk illetődve, de utána szépen feljöttünk - mondta az MTI-nek Pásztor Flóra. - Sajnos Fanni összeszedett egy kisebb sérülést, ami persze nem segített minket a folytatásban. Remélem, hogy a következő asszóra össze tudjuk rakni a csapatot. Szerettünk volna bravúrt elérni, de küzdünk tovább”.

Az 5-8. helyekért zajló küzdelemben az ellenfél a franciáktól kikapott kanadai együttes volt, amely már az elején elhúzott, és végül 45–33-ra megnyerte a párharcot. A magyarok a 7. helyért Egyiptom ellen játszanak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!