Hirdetés

Negyedik olimpiai elődöntőjét is elveszítette a magyar női pólócsapat

Sok magyar támadás elakadt a spanyol blokkokban
Fotó: MTI/Illyés Tibor

2021. augusztus 05., 15:18

Túlságosan elengedte a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolokat. Az ellenlábas végig kontrollálta a meccset, megérdemelten nyertek, így a bronzmeccs maradt a csajoknak, hogy meglegyen az éremszerzés.

2021. augusztus 05., 15:18

Csütörtök délután a tokiói olimpia női vízilabda-tornáján az elődöntőben volt érdekelt a magyar válogatott, az ellenfele a spanyolok voltak.

Hirdetés

Két kimaradt magyar emberelőnyt követően, szinte szabályszerűen jött a spanyol találat a mérkőzés 3. percében. A következő fórból sem sikerült az egyenlítés, túloldalt pedig nem kellett a kiállítás, 2–0-ra módosította az állást az ellenlábas. Akadoztak a Bíró Attila által irányított együttes támadásai, a kapufáról is kifelé pattant egy lövés, így az első negyedben találatot sem jegyzett a piros-fehér-zöld gárda.

A második negyedben még támadni sem nagyon tudott Magyarország, rendre technikai hibát követtek el. 3–0 után Szilágyi góljával szépítettek a játékrész felénél. Nem hozta meg ez a felzárkózást, maradt a görcsös játék, amit a spanyolok rendre megorroltak, 5–1-re húztak el. A nagyszünet előtt sikerült ezt kicsit kozmetikázni, de így is hárommal ment az ellenfél.

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A szusszanás után végre egy kiállítást gólra váltott a magyar gárda. Egy belőtt ötméteressel, pedig 6–4-re feljöttek Gardáék. Két ízben is megvolt a sansz, hogy egyre faragják a hátrányukat: nem éltek vele, a spanyolok pedig büntettek. Aztán a pihenő előtt még egyet bepattintottak, így távolabb került a továbbjutás (8–4).

A spanyoloknak az is belefért a negyedik negyed elején, hogy kettős emberelőnyben ne jegyezzenek újabb gólt. Keszthelyi és Vályi találataival zárkózott a magyar együttes (8–6).

A végjátékban mindkét csapat jól védekezett, a kapusok is brillíroztak, az idő pedig Spanyolországnak dolgozott, úgy tudott nyerni, hogy a záró felvonásban nem is lőtt találatot.

Nem tört meg az átok: a magyar női pólócsapat negyedik olimpiai elődöntőjét veszítette el. Az elveszített elődöntők mellett van négy bronzmérkőzés is, ahol nem sikerült nyerniük.

Ahhoz, hogy fennállása első érmét szerezze meg, ahhoz a harmadik helyért az orosz csapatot kell legyőznie szombaton a kisdöntőben.

Tokió 2020, női vízilabda, elődöntő:

Spanyolország–Magyarország 8–6 (2–0, 3–2, 3–2, 0–2).

A másik meccsen:

Egyesült Államok–Orosz Csapat 15–11.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!