
Incze Kriszta múlt szerdán utazott el Tokióba, pályafutása első olimpiájára. A Sepsi-SIC 25 éves kiválósága a 65 kilogrammos súlycsoportban idén bronzérmet nyert a varsói Európa-bajnokságon, 2019-ben pedig a bukaresti kontinensviadalon ezüstöt akasztottak a nyakába.
Az ötkarikás játékokon a 62 kilogrammosok között versenyez, és klubja tájékoztatása szerint a mezőny itt rendkívül erős, ugyanis a tizenhat indulóból tizenegyen már legalább egy alkalommal nyertek kontinensbajnokságot.
Incze Kriszta nyolcaddöntős ellenfele, a 38 éves Sastin Marianna a 2013-as budapesti világbajnokságon diadalmaskodott, ugyanakkor vb- és Eb-ezüstöt, illetve bronzérmeket is nyert pályafutása során.
A mosonmagyaróvári birkózó Peking (2008), London (2012), és Rio de Janeiro (2016) után Tokióban már negyedik olimpiáján vesz részt, eddigi legjobb ötkarikás eredménye a Londoban elért 11. helyezés.
Az Incze Kriszta–Sastin Marianna mérkőzés kedden reggel 6 órakor kezdődik és az M4 Sport közvetíti élőben.
A győztes a negyeddöntőben vagy a lett Anastasija Grigorjevával vagy a kirgiz Aisuluu Tynybekovával küzdhet tovább.
A vigaszági mérkőzéseket, valamint a döntőt a tizenkettedik versenynapon, szerdán rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!