
Magyar góllal indult a mérkőzés, az első akció végén Mezei volt eredményes. A rivális válasza majdnem három perc elteltével érkezett, majd egymás után több lehetőség is kimaradt mindkét kapu előtt. A negyed ennek ellenére magyar találattal zárult, Pásztor volt eredményes másfél perccel a dudaszó előtt.
A második felvonás kezdetén azonnal egyenlítettek az amerikaiak, akik aztán jó blokkokkal hatástalanították a magyar ellentámadást.
Märcz Tamás tanítványai nehezen tudták feltörni az ellenfél védelmét,
ezért átlövésekkel próbálkoztak, az amerikaiaknak azonban hol a kapufa segített, hol kapusuk védett szépen, hol pedig a blokkok voltak a helyükön. Támadásban sem tétlenkedett a rivális, egy bejátszás után egygólos előnybe került, de két perccel a nagyszünet előtt Varga Dénes bombagóljával újra egyenlő volt az állás. Az Egyesült Államok újabb góljára már kettővel válaszolt a Märcz-csapat, előbb Vámos, majd Hárai kiváló egyéni megmozdulása nyomán
egygólos magyar vezetéssel zárult az első félidő.
A harmadik negyed elején az amerikai kapitány időt kért, ami után Nagy Viktornak kellett védenie egy kapura lövést, az ellentámadásból viszont Manhercz volt eredményes, így a magyar csapat már kettővel vezetett, és az addigi hat gólt hat különböző játékos szerezte. A rivális eredménytelen emberelőnyös helyzete után a labdaszerzésnél Märcz Tamás azonnal időt kért, majd Vámos lett az első duplázó a magyarok közül, az előny pedig ezzel háromgólosra duzzadt. Manhercz egy nagyszerű ejtéssel növelte tovább a különbséget, Nagy Viktor pedig remekül védett, így
a harmadik negyedet kapott gól nélkül és hármat lőve hozta le a magyar együttes.
A záró játékrészben Varga Dénes ötméteresből talált be, közben viszont az amerikaiak is szereztek két gólt, a különbség viszont még így is három találat volt a két együttes között. A hajrá kezdetén a rivális újfent eredményes volt,
Manhercz viszont két akcióval később válaszolt, ezzel bebiztosítva a magyar győzelmet.
Újabb amerikai találat után Hosnyánszky a dudaszó pillanatában állította be a végeredményt.
A magyar válogatott az első fordulóban 10–9-re alulmaradt Görögország legjobbjaival szemben, majd 16–11-re győzött a házigazda japán együttes ellen, aztán a dél-afrikaiakat kiütéssel, 23–1-re verte. A magyarok hétfőn romániai idő szerint 4 órakor az olaszokkal játszanak.
Tokió 2020, férfi vízilabda, A csoport, 4. forduló:
Magyarország–Egyesült Államok 11–8 (2–1, 3–3, 3–0, 3–4)
A magyarok gólszerzői: Manhercz 3, Vámos 2, Varga 2, Mezei 1, Pásztor 1, Hárai 1, Hosnyánszky 1
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!