
Pedig egyáltalán nem indult jól a versenynap a 24 éves magyar sportoló számára: már az első találkozón, az első asszóban, csupán négy adott tust követően letapadt a lába. Ezt követően minden egyes összecsapásán fájdalomcsillapítóval vívta végig, sérülten.
Ez nem jelentett problémát, legyőzte sorrendben argentin, dél-koreai és üzbég ellenfelét.
Az elődöntőben aztán a világranglista második, az orosz Velikaja már megálljt parancsolt neki. 6–6-ig volt szoros, innen elhúzott az orosz, megnyerte a csatát.
A bronzmérkőzésen a francia Manon Brunet volt az ellenfél. Akitől Anna Rióban, öt évvel ezelőtt vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben – volt tehát amiért visszavágnia.
Villámrajtot vett Brunet, az első öt találat az ő neve mellé került. Márton egy videózást követően zárkózott fel 5–2-re. A folytatásban a francia volt aktívabb, a pihenőidőig 8–2-re módosult az állás.
A francia pontosan tudta, hogy mit kell tennie, ezt pedig a páston is meglátszott, végig magabiztos vezetéssel kaparintotta meg a győzelmet, így ezen a napon nem született magyar érem a vívócsarnokban. Márton Anna negyedikként zárt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!