Hirdetés

Incze Kriszta nem birkózhat a tokiói bronzért

Incze Kriszta első olimpiáján szerepelt Tokióban. Archív kép
Fotó: Facebook/Incze Kriszta

2021. augusztus 04., 09:05

Elveszítette vigaszágas mérkőzését, így nem lesz érdekelt a délutáni bronzcsatában Incze Kriszta. A háromszéki olimpikon ennek ellenére derekasan helytállt a szabadfogású birkózók 62 kilogrammos kategóriájában, ahol 16 indulóból a hetedik vagy a nyolcadik helyen fog végezni.

2021. augusztus 04., 09:05

Incze Kriszta a keddi versenynapot egy győzelemmel és egy vereséggel zárta, de mivel legyőzője, a kirgiz Aisuluu Tynybekova egészen a döntőig menetelt, szerdán hajnalban újból szőnyegre lépett a sepsiszentgyörgyi lány, aki a vigaszág első fordulójában a lett Anastasija Grigorjevával birkózott.

Kapcsolódó

A balti állam 31 éves versenyzője négyszeres Európa-bajnoknak mondhatja magát, de világbajnokságon is szerzett már érmeket, ráadásul ez már a harmadik olimpiai szereplése volt, miközben Incze Kriszta Tokióban mutatkozott be az ötkarikás játékokon.

Hirdetés

A 25 éves háromszéki sportoló, aki a 2019-es, bukaresti Eb-n ezüstérmet nyert, jól tartotta magát a mérkőzés első felében, amely során két-két pontot szereztek a felek. A második menetben a lett birkózó meglepte a Romániát képviselő birkózót és 8–2-es előnyt alakított ki.

Incze Kriszta feljött 6–8-ra, de a tapasztaltabb Grigorjeva újabb hibákat használt ki, s végül 14–7 arányban diadalmaskodott.

A lett versenyző a bronzéremért az ukrán Irina Koljadenkóval küzd, míg Incze Kriszta a harmadik összecsapással befejezte tokiói szereplését, a tizenhatos mezőnyben a hetedik vagy a nyolcadik helyen fog zárni.

A döntőben a kirgiz Tynybekova ellenfele a házigazdák képviselője, Kavaj Jukako lesz.

A román küldöttséggel öt birkózó utazott Tokióba, Incze Kriszta mellett még Alin Alex Ciurariu volt eddig érdekelt a versenyeken: a botoșani-i sportoló a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában szintén a vigaszág első fordulójában búcsúzott.

Alina Vuc (szabadfogás, 50 kg.), Andreea Beatrice Ana (szabadfogás, 53 kg.) és a riói olimpián bronzérmes, honosított Albert Szaritov (szabadfogás, 97 kg.) még nem versenyzett Tokióban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!