
Kedden kora délután a hollandokkal mérkőzött a magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpia negyeddöntőjében. Utóbbiak remek mérleggel rendelkeztek az ellenlábassal szemben, a legutóbbi hat mérkőzésen ugyanis rendre legyőzték őket.
Sokáig nem született gól a párharc elején, aztán fórban a hollandok szereztek vezetést, de Gurisatti egy nagyszerű góllal egyenlített. Ezután már potyogtak a találatok, felváltva jegyezték, az első játékrészt aztán megnyerték a magyarok.
A második felvonásban is visszafogottak voltak a felek, igaz, ehhez kellett az is, hogy Bíró Attila együttese kihasználatlanul hagyott három lövőhelyzetet is. A kapuban viszont Magyari kiválóan védett, sorozatban négy próbálkozást is hárított.
Végül itt is meglódultak, 4–4-re zárták ezt a játékrészt, így a csata felénél megmaradt a minimális magyar előny (7–8).
Fordulás után először a magyarok támadhattak, de nem jártak sikerrel, majd több mint négyperces góltalanság következett, részben Magyari újabb védései, valamint a mindkét oldalon remek védekezés eredményeként.
Aztán Bíró Attila időt kért, megragadták a kezdeményezést, 10–7-re elhúztak. A rivális időkérés után ötméteresből szépített, a dudaszó előtt egy másodperccel pedig megint betalált.
A záró játékrész a hollandok egyenlítő góljával indult, így még feszültebbé vált az amúgy is paprikás hangulatú találkozó. Fórban Garda volt eredményes, majd egy remek labdaszerzés után vezetett ellentámadás végén Szilágyi is feliratkozott a góllövők közé. A hollandoknak egyszer még sikerült közelebb férkőzniük a magyarokhoz, akik viszont a lefújásig még kétszer voltak eredményesek, így végül magabiztosan győztek.
Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a csütörtöki elődöntőben a spanyolokkal találkozik, így zsinórban negyedik olimpiájukon jutottak be a magyar női pólósok a legjobb négy közé.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!