
„Nehéz szívvel, külső-belső fájdalmakkal, de idő előtt búcsút kell hogy intsek életem első olimpiájának, amelyen résztvevőként ott lehettem. Egy vállsérüléssel vágtam neki az útnak, bíztam benne, hogy a kezdésre tökéletes állapotban leszek” – írta közösségi oldalán a 29 esztendős nyíregyházi játékos, aki az idei wimbledoni elődöntős, a világranglistán 12. lengyel Hubert Hurkacz ellen kezdte volna meg szereplését.
Fucsovics hangsúlyozta: sokat jelentett számára az, hogy sikerült kijutnia az ötkarikás játékokra.
„Most sok-sok honfitársammal együtt versenyezhettem volna, dicsőséget szerezve ezzel a hazámnak. De bárhogy is megtettem mindent és megtettek itt értem a helyszínen is, és otthon is minden erőfeszítést annak érdekében, hogy pályára tudjak lépni, sok szempontot mérlegelve – de főleg a teniszezőket érintő több órán át tartó folyamatos fizikai terhelést –, mégis úgy döntöttünk, hogy a mai játéktól, a Hubert Hurkacz elleni mérkőzéstől játék nélkül visszalépek, a következő versenyekre tekintettel is.
Sajnálom, hogy nem tudtam megmutatni, hogy mire vagyok képes egy olimpián. Remélem lesz még rá lehetőségem. Csalódott vagyok...” – fejtette ki Fucsovics.
Így magyar teniszező nem lép pályára a japán fővárosban, miután Babos Tímea a játékok előtt bejelentette: sérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést Jani Rékával párosban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!