Hirdetés

Elődöntőbe jutott, bronzérmes a karatés Hárspataki Gábor – frissítve

Az utolsó másodpercben vitte be a továbbjutást jelentő rúgást
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. augusztus 06., 13:56

A karatés Hárspataki Gábor bronzérmet nyert pénteken a 75 kilogrammosok között a tokiói olimpián.

MTI
2021. augusztus 06., 13:56

Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban – ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték – az egyiptomi Abdelaziz Abdallával kezdett.

Az MTK Eb-ezüstérmes sportolója rögtön a küzdelem elején földre vitte ellenfelét, de ezért nem járt pont. Utána hosszan méregették egymást a felek, majd a magyar karatés dobással próbálkozott, aztán az egyiptomi támadásánál fejre ütésből megszerezte a vezetést jukóval.

Az ellenfél edzője videózást kért, ám az ítélet nem változott. Abdalla egyenlítése után Hárspataki újra bevitt egy fejre ütést, ekkor már csak fél perc volt hátra.

Az Afrika-bajnok az utolsó másodpercben eltalálta Hárspatakit, de a győzelem az első szerzett pont miatt a magyar versenyzőé lett.

Hirdetés

Hárspataki az amerikai Thomas Scott ellen folytatta, aki kikapott első meccsén a japán Nisimura Kentől. A kétszeres pánamerikai bajnok fél perc elteltével egy fejre rúgásból 3–0-s előnyre tett szert. Hárspataki támadott, megütötte, majd újra, de kapott is egyet, így 4–2-re vezetett Scott. Ismét a magyar karatés talált, az amerikai edzője videózást kért, de a pont járt. A következő visszajátszás viszont már Scottnak kedvezett, és 5–3 lett.

Hárspataki ment előre az egyenlítésért, ám egy másodperccel a vége előtt az amerikai megint bevitt egy fejre rúgást, és 8–3-ra nyert.

A 25 éves magyar versenyző számára a vb-harmadik, Európa-bajnok Sztanyiszlav Horuna következett, aki első két meccsét megnyerte. Egyik karatés sem kezdeményezett, így a mérkőzésvezető fél perc, majd másfél perc múlva is mindkét felet figyelmeztette. Sok akcióra ezután sem került sor, 23 másodperccel a vége előtt egy összeakaszkodás után Hárspatakinak vérzett az orra, így rövid ideig ápolni kellett.

Az utolsó pillanatban Horuna a földre került és a magyar karatés megütötte, de videózás után úgy ítélték meg, hogy ez már időn túl történt, a mérkőzés pedig döntetlennel zárult.

Hárspatakinak így a Nisimura Ken ellen nyernie kellett az elődöntőért, a vb-bronzérmes japánt korábban már sikerült legyőznie. Nisimura két győzelemmel és egy vereséggel várta a találkozót, amelyen két perc telt el akció nélkül. Aztán mindketten támadtak, de a hangos kiáltások ellenére egyikük sem talált érvényesen. Már csak 24 másodperc volt hátra, amikor a japán bevitt egy ütést, és jukót kapott érte.

A hátralévő időben próbálta kimozogni Hárspatakit, aki azonban az utolsó másodpercben fejbe rúgta, ezzel 3–1-re megnyerte az összecsapást.

A magyar karatés az élen végzett a csoportban Horuna előtt, ők ketten jutottak az elődöntőbe, amelynek győztesei vívják majd a döntőt, míg a vesztesek bronzérmesek lesznek.

Frissítés

Frissítés

Az elődöntő kölcsönös ijesztgetéssel kezdődött, majd Hársfalvi próbált testre rúgni, de ezt Agajev védte, sőt egy lábsöpréssel földre vitte a magyar karatést és meg is ütötte. Videózás után ezért három pontot kapott. Közben a bíró ápolni küldte az Eb-ezüstérmes Hársfalvit orrvérzése miatt. Innentől az MTK sportolója ment előre, de fejre ütéssel Agajev szerzett megint pontot. Egy perccel a vége előtt mindketten testre próbáltak rúgni, a visszajátszás után ezért is az azerinek járt pont, aki így 7–0-ra győzött. A 25 éves Hárspataki sporttörténelmi sikert ért el, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!