Hirdetés

A magyar és román sportolók hétfői programja az olimpián

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. július 25., 21:00

A hétfői versenynapon is számos magyar és román sportoló teljesítményét követhetjük a tokiói olimpián. Összegyűjtöttük a versenyzők menetrendjét sportáganként, illetve a szokásos napi televíziós közvetítési programot is megtalálhatják cikkünkben.

2021. július 25., 21:00

A kardvívó Szilágyi Áron szombati arany-, és a párbajtőröző Siklósi Gergely vasárnapi ezüstérme után hétfőn a magyar női kardozók lépnek pástra, közülük a 2015-ben világbajnoki harmadik Márton Anna jó vívással dobogós lehet. Az 57 kilogrammos súlycsoportban érdekelt cselgáncsozó, Karakas Hedvig – a tavalyi Európa-bajnok – ugyancsak reménykedhet a jó szereplésben, de igaz ez a férfi 4x100 méteres gyorsváltóra is. Bemutatkoznak a magyar női vízilabdázók, akik az oroszok ellen szállnak medencébe.

A román úszók közül Robert Glință és David Popovici is az elődöntőben lesz érdekelt. Az asztaliteniszezőknél Szőcs Bernadette miután a negyeddöntőig jutott a vegyespáros versenyben, ezúttal egyéniben játszik. Ökölvívásban két sportoló is szorítóba lép.

Hirdetés


A magyar és román versenyzők hétfői programja (romániai idő szerint):

Asztalitenisz

4.00 férfi egyes, 2. forduló (Majoros Bence)
8.30 férfi egyes, 3. forduló
8.30 női egyes, 3. forduló (Szőcs Bernadette)

Cselgáncs

5.00 női 57 kg, selejtező, negyeddöntő (Karakas Hedvig)
11.00 női 57 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő
11.00 férfi 74 kg, 1. forduló (Alexandru Raicu)

Evezés

3.40 férfi egypár, elődöntő (Pétervári-Molnár Bendegúz)

Hegyikerékpár

9.00 férfi terepverseny (Parti András, Vlad Dascălu)

Tollaslabda

4.00 férfi és női egyes, csoportmérkőzések (Sárosi Laura, Krausz Gergely)
12.00 férfi és női egyes, csoportmérkőzések (Sárosi Laura, Krausz Gergely)

3x3-as kosárlabda

5.40 női csoportmérkőzés: Mongólia–Románia
8.00 női csoportmérkőzés: Románia–Oroszország

Ökölvívás

11.30 férfi 48-52 kg, 1. forduló (Cosmin-Petre Gîrleanu)
14.12 női 54-57 kg, nyolcaddöntő (Maria Claudia Nechita)

Triatlon

0.30 férfi verseny (Bicsák Bence, Tóth Tamás, Felix Duchampt)

Úszás

4.37 férfi 200 m gyors, elődöntő (Németh Nándor, David Popovici)
5.31 férfi 100 m hát, elődöntő (Robert Glință)
6.05 férfi 4x100 m gyorsváltó, döntő (Magyarország)
13.23 férfi 200 m pillangó, előfutam (Kenderesi Tamás)
13.30 férfi 200 m pillangó, előfutam (Milák Kristóf)
13.45 női 200 m vegyes, előfutam (Hosszú Katinka)
14.26 női 1500 m gyors, előfutam (Mihályvári-Farkas Viktória)
15.01 női 1500 m gyors, előfutam (Késely Ajna)

Vitorlázás

6.05 Laser Standard, 3-4. futam (Vadnai Benjamin), női szörf, 4-6. futam (Cholnoky Sára)
8.35 Laser Radial, 3-4. futam (Érdi Mária)

Vívás

3.00 női kard, 64-es tábla (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta)
12.00 elődöntő
13.50 bronzmérkőzés
14.45 döntő

Vízilabda

9.30 női csoportmérkőzés, 1. forduló: Magyarország–Oroszország


Olimpiai közvetítések és a hétfői sportműsor

3.00 Vívás, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport)
4.30 Úszás, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport)
5.00 Cselgáncs, Olimpiai Játékok, Tokió (Duna TV)
5.00 Férfi kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Argentína–Németország (Duna TV)
8.00 Női 3x3-as kosárlabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Románia–Oroszország (TVR 1)
8.00 Kajak-kenu, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1, Duna TV)
8.30 Asztalitenisz, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 1)
8.45 Műugrás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
9.30 Női vízilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Magyarország–Oroszország (M4 Sport)
10.15 Férfi kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Spanyolország–Norvégia (TVR 1)
12.15 Ökölvívás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
13.00 Torna, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 1, Eurosport 1, Duna TV)
13.00 Úszás, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 1, M4 Sport)
14.00 Vívás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 2)
16.10 Férfi röplabda, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
18.30 Labdarúgás, 1. Liga: Chindia–Sepsi OSK (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
21.30 Labdarúgás, 1. Liga: FC U Craiova 1948–Dinamo (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!