Elegancia, kifogástalan technika és látványos mozdulatok jellemzik a sportágat, ám a jó szerepléshez nem elég csak technikai precizitás, emellett kifogástalan fizikai kondíció és művészi előadásmód is szükségeltetik – tudtuk meg Codruța Moiseanu edzőtől,
aki az előző szezon óta dolgozik a KSE műkorcsolya-szakosztályánál, ahol Hosszú Izabella szakosztályvezetővel közösen jelenleg több mint 70 gyerekkel foglalkoznak.
A versenyzői csoportot Szálteleki Adrienn, Czipa Kriszta, Csiszár Anna, Balázsi Tamara, Szász Ingrid és Tubák Flóra alkotják. A fővárosi edzőnőt érzékenyen érintette, hogy nemzetközi színtéren is bizonyított tanítványa, Nagy-Rozsnyai Lotti más utat választott az új idényben.
„Nagyon sajnálom, hogy Lotti úgy döntött, másik edzővel folytatja a munkát, főleg azért, mert úgy gondolom, nagyon sokat fejlődött az irányításommal, segítségemmel tökéletesítette a technikáját és megtanulta a legnehezebb ugrásokat:
– fogalmazott a szakember.
A céhes városi műkorcsolyázók számára november második hétvégéjén magyarországi kupakiírással indul a versenyszezon, az óbudai Gepárd Jégcsarnokban rendezendő Crystal Cup versenyen, majd decemberben következik a hazai Edu Sport Truphy.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!