Kristó Loránd, az ifjúsági olimpiára kiutazott romániai biatlonválogatott edzője megkeresésünkre válaszolva elmondta, hogy a keddi verseny, a 6, illetve 7.5 km-es sprintpróba számukra nagyon jól sikerült.
„A gyerekek egy része várakozáson felüli eredményt ért el, annak ellenére hogy mínusz 18 Celcius fok és erős szél volt, ami nagyon megnehezítette minden versenyző dolgát. A fiúknál Horia Urs 13. helyezést ért el, ami az utóbbi évek legjobb biatlon eredménye ifjúsági olimpián. 98 induló közül Dragoș Bărbieru a 35. helyen ért célba, Udvari Hunor a 87., a magyar színeket képviselő Kunos László pedig a 89. lett.
– mutatott rá Kristó Loránd.
Továbbá ismertette, hogy Kelemen Szidónia is nagyon ügyesen ment, főleg sífutásban, viszont neki az erős szél nagyon megnehezítette a dolgát a lövészetnél és végül 74. lett, a harmadik romániai versenyző Paula Morozan-Irinaru pedig a 69. helyet szerezte meg. A magyarországi lány, Bozóki Laura a 81. pozícióban végzett. „Föltétlenül meg kell említeni, hogy a csíki biatlonisták olimpiára való kijutása nem csak az én érdemem, hanem a munkában Márton Simon, Czont Attila és Márton Szilárd is kivette a részét” – közölte Kristó Loránd.
Hibátlan teljesítménnyel, veretlenül jutott tovább csoportjából a 3x3-as lány magyar jégkorong-válogatott, amely kedden a házigazda Koreai Köztársaságot és Olaszországot győzte le a dél-koreai Kangvonban zajló 4. Téli Ifjúsági Olimpián (YOG). A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közleménye szerint az ázsiaiak elleni találkozón a rivális hangos szurkolótábora, az olaszokkal szembenin pedig az ellenfél test-test elleni játéka jelentett nagy kihívást a magyaroknak. A válogatott azonban mindkét találkozót sikerrel abszolválta (16–0, illetve 11–1), így minden csoportmérkőzését megnyerve, első helyen jutott elődöntőbe, ahol szerdán újra az olaszokkal találkozik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!