Hirdetés

A mezőny első felében végzett a székely sportoló az ifjúsági biatlonvébén

Silló Krisztina jól futott és gyorsan lőtt
Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

2025. március 02., 21:42

A sprintpróbákkal, illetve a látványos vegyesváltókkal folytatódott a svédországi Östersundban zajló ifjúsági biatlon világbajnokság, amelyen három székelyföldi lány is rajthoz állt.

2025. március 02., 21:42

Minden versenyszámban a bűvös száz körül alakul az indulók száma – egyes esetekben meghaladja, máskor megközelíti ezt – az östersundi világeseményen, ahol az U19-es (Youth) és az U21-es (Junior) kategóriák számára írta ki a világbajnokságot a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU).

A romániai keretben a Csíkszeredai ISK három tehetséges sportolója, Becze Eszter, Silló Krisztina és Tamás Boróka kapott helyet, az edzői stábnak pedig tagja Czont Attila, a Csíkszeredai ISK szakembere is.

Hirdetés

Az U19-esek sprintpróbáján kiemelkedően szerepelt Silló Krisztina, aki egyetlen lövőhibával, 117 induló közül az előkelő 38. helyen végzett a 6 km-es sprintversenyen. Ugyanebben a versenyszámban Tamás Boróka a 110. helyen ért célba, míg az U21-es korosztályban Becze Eszter – aki két lőhibát vétett – 99 induló közül a 75. pozícióban zárt.

Becze Eszter verseny közben •  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB) Galéria

Becze Eszter verseny közben
Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Vegyesváltóban gyengébben teljesítettek a romániai csapatok: az U19-eseknél 28 nevező közül a 25. helyen végeztek, míg az U21-eseknél 27 váltó közül a romániai csapat a 20. lett.

A világbajnokság a tömegrajtos próbákkal folytatódik, ahol korosztályonként a világ legjobb 60 biatlonistája mérheti össze tudását. A mezőnyben Silló Krisztina is ott lesz.

Tamás Boróka számára a tapasztalatszerzés a cél •  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB) Galéria

Tamás Boróka számára a tapasztalatszerzés a cél
Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

„Asprintpróbán nehéz körülmények között versenyeztek a sportolók, meleg, szeles idő volt. Silló Krisztinának remek volt a lőtéri teljesítménnye, mindössze egyetlen hibát vétett. A mezőny második leggyorsabb lövőidejével fejezte be a versenyt. A fiatalabb Tamás Boróka a lőtéren többet hibázott, de a futásban próbálta behozni a lemaradását” – nyilatkozta Czont Attila edző a Székely Sportnak.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

A Madarasi Hargitán a Battle on Snow-val zárult snowboardszezon

Országos bajnoksággal ért véget a hazai snowboard-idény a Madarasi Hargitán, ahol a mostoha időjárás ellenére is megrendezték a Battle on Snow versenyt. Kinda Géza edző szerint összességében eredményes szezont zárt a sportág.

Ausztriai versenyeken bizonyítottak a fiatal székely snowboardosok

Két dobogós helyezést szereztek a székelyföldi snowboardosok az ausztriai Reiteralmban rendezett nemzetközi versenyeken, erős mezőnyben bizonyítva, hogy jó úton haladnak a jövő évi EYOF előtt.

Balkán Kupa-győzelemmel zárták a szezont a csíki biatlonisták

Két Balkán Kupa-győzelmet és több értékes helyezést szereztek a Csíkszeredai ISK biatlonistái a bulgáriai Banszkóban, ahol a romániai ifjúsági válogatott tagjaiként zárták a szezont.

Ülésezett a hokiszövetség: fókuszban az olimpiai fesztivál és az ifjúsági világbajnokság

A jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) és az idei U18-as világbajnokság előkészületei kerültek fókuszba a Román Jégkorongszövetség hétfői csíkszeredai elnökségi ülésén, ahol több, a következő időszakot meghatározó döntést is jóváhagytak.

Három csíkszeredai érem az alpesi sízők országos bajnokságán

Három dobogós helyezéssel zárták a csíkszeredai sízők a Lupény melletti Strázsán rendezett országos bajnokságot. Tóth Boglárka arany- és ezüstérmet szerzett, Fekete Emma Róza bronzzal tért haza.

Bravúros eredmény Mandel Katáéktól az ifjúsági vébén

Minden idők legjobb romániai eredménye született snowboard crossban: Mandel Kata és Benczédi Zoltán a nyolcadik helyen végzett Svájcban, a St. Moritz-i ifjúsági világbajnokság csapatversenyében.

Aranyeső a gyergyói sífutóknál a sportiskolás bajnokságon

Kiemelkedő eredményekkel zárták a gyergyói sífutók a sportiskolás országos bajnokságot, amelynek Hargitafürdő adott otthont. A Gyergyószentmiklósi ISK sportolói összesen 13 érmet szereztek.

Fiatal erdélyi sízők álltak a rajtvonalnál az ifivébén

Négy erdélyi magyar lány is rajthoz állt a norvégiai Narvikban rendezett ifjúsági alpesisí-világbajnokságon. A világ elitjével versenyezve értékes tapasztalatokkal és biztató eredményekkel tértek haza.

Nagyüzem volt Hargitafürdőn a sportiskolások biatlonbajnokságán

A romániai biatlon utánpótlás legjobbjai Hargitafürdőn versenyeztek a hét első felében a sportiskolások bajnokságán. A csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi fiatalok több dobogós helyezést szereztek a különböző korosztályokban.

Mandel Kata dobogón végzett a svájci Európa Kupán

Újabb jelentős eredményt ért el Mandel Kata. A csíkszeredai hódeszkás a svájci St. Moritzban, a Helvetia Cross Tour keretében megrendezett Európa Kupa fordulón állhatott dobogóra, miután a rangos nemzetközi mezőnyben a harmadik helyen végzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!