Sífutásban a sprint versenyszámot rendezték meg hétfőn az ifjúsági téli olimpia 10. versenynapján, amelyben három magyarországi és két romániai síző volt érdekelt.
A romániai sportolók közül a gyergyószentmiklósi Páll Boglárka a 49. helyen végzett, Ștefan Gherghel pedig 61. lett.
A gyergyószentmiklósi Jánosi István, a romániai sífutó-válogatott edzője elmondta, hogy kiváló körülmények, jó hóviszonyok között, de nehéz pályán zajlott az 1500 méteres sprintpróba, a hőmérséklet pedig – 9-10 C fokos volt. „Páll Boglárka kiadott magából mindent a versenyen, de éreztem, hogy félt a versenytől, izgult, talán túlfűtött is volt, és ezek miatt apró hibák csúsztak be, ezek a pár másodpercek pedig az időeredmény rovására mentek.
– nyilatkozta Jánosi István a Székely Sportnak.
A sífutók február 2-áig lesznek Dél-Koreában, részt vesznek a február elsejei záróünnepségen, majd repülnek haza.
Jól szerepelt a magyar színekben induló Bere Larissza, akinek négy másodpercen múlott a továbbjutás, a legjobb 30 közé kerülés. A Csíkszeredai ISK korábbi műkorcsolyázója nemrég állt át sífutásra, ahol Magyarországot képviseli, és a sprintszámban a 37. helyen végzett Kangvonban.
Sífutás, sprint, 1500 m
Lányok (79 induló): 1. Elsa Taenglander (Svédország), 2. Kajsa Johansson (Svédország), 3. Nelli Lotta Karppelin (Finnország), … 37. Bere Larissza Vanda (Magyarország), …, 49. Páll Boglárka (Románia), … 60. Gaál Dóra (Magyarország).
Fiúk (80 induló): 1. Federico Pozzi (Olaszország), 2. Elias Jakob Moch (Németország), 3. Tabor Greenberg (Egyesült Államok), …
61. Ștefan Gherghel (Románia), …68. Holló Martin (Magyarország).
A magyar curling vegyes páros a házigazda koreaiakkal mérte össze tudását, és elképesztően izgalmas hajrában győzelmet aratott. Nagy Lola és Kárász Raul az első három endet megnyerte, és már 6–1-re is vezetett a koreai Jihun Lee, Chaewon Lee páros ellen, amely azonban hazai közönsége előtt egyetlen másodpercre sem adta fel a harcot. Olyannyira, hogy a hajrában kis híján sikerült fordítania. A magyarok azonban nagyon higgadtan és nyugodtan kezelték a helyzetet: húsz másodperc sem volt hátra, amikor az utolsó dobást elindították – azt, amellyel megnyerték a meccset.
Curling, vegyes páros, csoportmérkőzés:
Magyarország–Korea 7–4 (1–0, 2–0, 1–0, 0–1, 2–0, 0–1, 0–2, 1–0).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!