Hirdetés

Nehezített szlalomozás a világbajnokságig – Balogh Lőrincz Bernadett útja Ausztriába

Sérülés, betegség és anyagi gondok is hátráltatták, de bátran vette az akadályokat a fiatal alpesi síző
Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma

2025. február 05., 15:15

Sűrű hét után van a székelyudvarhelyi Balogh Lőrincz Bernadett, Bosznia-Hercegovinában hat alpesisíversenyt teljesített, így készült az ausztriai felnőtt világbajnokságra.

2025. február 05., 15:15

A Nemzetközi Síszövetség öt versenyt rendezett január utolsó hetében Boszniában, illetve ekkor rendezték a bosnyák országos bajnokságot is – mindegyiket az élmezőnyben zárta az udvarhelyi lány.

A négy szlalomversenyéből kettőn a második helyen végzett, illetve szerzett még két hatodik helyet a nemzetközi versenyzőket felvonultató felnőtt mezőnyben.

Két óriásszlalom megmérettetése is volt, az elsőt a negyedik, míg a másodikat az ötödik helyen fejezte be a 17 éves versenyző.

Hirdetés

„A szezon elején nem tudtam külföldi edzőtáborban részt venni, így jól jött ez a lehetőség, hogy elmenjek ezekre a versenyekre. Muszáj volt ezt kihasználni, mivel nagyon drága sportág és alig vannak támogatóim. Így tudtam készülni a jövő héten Ausztriában rendezendő felnőtt alpesisí-világbajnokságra” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Balogh Lőrincz Bernadett.

•  Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma Galéria

Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma

Hat megmérettetésen szerepelt Bosznia-Hercegovinában, két futamban az élen végzett, ám versenyt nem tudott nyerni. „

Sajnos végig nagyon beteg voltam, emiatt eléggé fárasztó volt az egész, de fejben sikerült összeszednem magam és befejeztem a lesiklásokat. A szlalom fekszik nekem, jobban szeretem, izgalmasabb, gyorsabb, mint az óriási szlalom”

– folytatta.

Február 4. és 16. között az ausztriai Saalbach-Hinterglemm ad otthont az alpesi sí-világbajnokságnak, a versenysorozat programjában összesen 11 versenyszám szerepel. Bernadett jövő héten két próbában áll rajthoz, február 12–13-án rendezik az óriás szlalomot, míg február 14–15-én a szlalomot.

•  Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma Galéria

Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma

A Tamási Áron Gimnázium 11.-es tanulója jelenleg a nagyszebeni Barbu Schi Club sportolója. „A Nagy Norbert Ski SK-tól a szezon elején igazoltam át, mivel ott foglalkoznak felnőttekkel és U18-asokkal is. Velem jöttek a testvéreim is, Mátyás és Abigél, ők is versenyszerűen síznek.

A családnak nehéz fenntartani a helyzetünket, ám a testvéreimmel együtt úgy beszéltük meg, hogy vagy mindannyian közösen csináljuk, vagy egyikünk sem”

– tette hozzá Bernadett.

Az előző szezonban Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Görögországban és Bulgáriában is versenyzett, idén csak Bosznia-Hercegovinába jutott el. „Tavaly a Román Sí- és Biatlon-szövetség vitt versenyekre, idén is úgy kellett volna legyen. Ám a lányoknál négyen voltunk, és csak két hely volt, emiatt a szezon elején egy időmérőt rendeztek nekünk. Sajnos nem volt szerencsém, a verseny előtti napon a száraz edzésen kiment a bokám, ez nagyon hátráltatott, ám így is fél másodpercen belül voltam, de alulmaradtam” – vázolta az okokat.

•  Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma Galéria

Fotó: Balogh Lőrincz Bernadett magánarchívuma

A világbajnokságra pénteken indul, ahol a legjobbat akarja kihozni magából, addig is viszont iskolába kell menni.

„Szerencsére sokat segítenek az osztálytársak, küldik a tananyagot, a tanáraim is nagyon megértők” – zárta a beszélgetést a Tamási Áron Gimnázium természettudományok osztályába járó Balogh Lőrincz Bernadett.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Ott lehetnek az orosz és fehérorosz sportolók is a brassói téli ifjúsági olimpiai fesztiválon

Az orosz és a fehérorosz sportolók részvételét is engedélyezték a 2027-es brassói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, de szigorú feltételek mellett. A versenyzők nemzeti zászlójuk helyett az Európai Olimpiai Bizottság lobogója alatt indulnak.

Világszínvonal a céhes városi jégen: amerikai mesteredzőkkel készül a Csodafőnix

Elegancia, kifogástalan technika és látványos mozdulatok: új edzőkkel, új együttműködés keretében készülnek a küszöbön álló versenyszezonra a kézdivásárhelyi Csodafőnix Műkorcsolya Klub versenyzői.

Három országos bajnoki címmel hangoltak az EYOF-ra a székelyföldi sífutók

A székelyföldi sportolók több dobogós helyezést szereztek, Tódor Alexandra, Pállyi Krisztina és Barabás Fanni Petra pedig országos bajnoki címet ünnepelhetett a szeptember 25–27. között, a Cheile Grădiștei-i pályán megrendezett görsíversenyen.

Két felkészülési meccset játszik a magyar együttessel a romániai 3x3-as női hokiválogatott

Újra összegyűl a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott kerete, amely ezen a héten felkészülési tornán vesz részt Magyarországon.

Két nemzetközi tornán készül a FOTE-s jégkorongválogatott

Csíkkarcfalván edzőtáborozik augusztusban a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai jégkorongválogatott. A hónap végén a keretet ketté osztják, az egyik fele Lengyelországban, a másik Csehországban szerepel majd.

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Biatlon Világnapja Csíkszeredában: lézeres lövészet és családi programok a központi parkban

Lézeres lövészet, játékos versenyek és közösségi programok várják szombaton az érdeklődőket Csíkszeredában. A Biatlon Világnapja alkalmából a központi parkban rendezik meg a székelyföldi eseményt, a Csíki Majális programjaihoz kapcsolódva.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!