Törékenység, elegancia, szépség, kecsesség és báj – mind-mind a műkorcsolyázók jellemzői, de a légiesség ne tévesszen meg senkit, ugyanis hihetetlen profizmus és mérhetetlen sok munka áll egy-egy látványos kűr mögött. Rengeteg gyakorlás szükségeltetik nemcsak a technikailag komplex ugrások elsajátításához, de a csodaszépen kivitelezett mozdulatok, lépéssorok és forgások megtanulásához is.
Kézdivásárhelyen tíz éve hódolhatnak a rendkívül látványos, ámde aprólékos, precíz munkát igénylő sportágnak, azóta számos hazai és nemzetközi versenyen mutatkoztak be a céhes városi versenyzők. Jelenleg több mint 60 gyerek edz rendszeresen a Deme László Műjégpályán, ősztől a fővárosi születésű Elena Codruța Moiseanu látja el az edzői feladatokat Hosszú Izabella segítségével.
Az edzőnő 1979-ben kezdett el korcsolyázni, pályafutása alatt többször nyert ifjúsági és felnőtt országos bajnoki címet, volt Balkán-bajnok, ifjúsági világ- és felnőtt Európa-bajnokságon képviselte Romániát, majd miután 1995-ben megszerezte a műkorcsolyaedzői diplomáját hazai, valamint török kluboknál munkálkodott.
„A véletlennek köszönhetően lettem műkorcsolyázó. Sokáig tornáztam, ám, amikor egy alkalommal az edzőm szóvá tette nagymamámnak, hogy jó lenne fogyókúrára fogni engem, ő azt mondta, nem koplaltatja ezt a kislányt, s inkább más sportágat keresett, olyat, ami illett az izmos, szívós unokájához. Hétévesen kezdtem, és nagyon hamar „rákaptam az ízére”, ez a szerelem azóta is tart” – meséli az edzőnő, aki pályafutása alatt hat alkalommal szerzett román bajnoki címet. 1984-től a szakág olimpiai központjában készült, egészen szeretett edzője haláláig, ami egyben aktív pályafutása végét is jelentette.
Tudom, milyen edző nélkül készülni, ezért fogadtam el a kézdivásárhelyi felkérést, és ezért teszek meg mindent, hogy segítsem azokat, akik tanulni és haladni szeretnének a sportágon belül. Szeretném, ha hozzájárulhatnék az itteni műkorcsolya színvonalának növeléséhez” – fogalmazott Elena Codruța Moiseanu.
Kézdivásárhelyen remek körülményeket talált a műkorcsolyára, hiszen mint mondja, a klubvezetés, a szülők, a gyerekek mind egy célért dolgoznak, a sikerért, ehhez adja ő a szakértelmét. A közös munka jó hangulatban telik, azonban meglátása szerint a nyelvi akadályok miatt némiképp lassúbb a fejlődés, de a visszajelzések alapján már jócskán javult tanítványai romántudása. A tanárnő is nyitott a magyar nyelv elsajátítására.
Nem könnyű, egy összetett sportágról van szó, amely sok türelmet, kitartást és gyakorlást igényel, de a jutalom sem marad el” – vélekedik az edzőnő, aki nagyon büszke arra, hogy tanítványa, a kilencéves Nagy-Rozsnyai Lotti már kiugorja a dupla Axelt. Tudniillik az Axel a legnehezebb ugrásnak számít, a tripla Axel még a négyfordulatosokkal is versenyre kel, kevesen vannak, akik végre tudják hajtani.
„Lotti az európai kritérium-versenysorozat belgrádi állomásán ugrott először dupla Axelt, bár ott nem volt teljes a fordulatszám. A Bellu Memorialon ez megvolt, viszont érkezésnél elesett, így most az a célunk, hogy az országoson meglegyen a hibátlan ugrás, kombinációban is. Az országban még a felnőttek közül is kevesen képesek erre” – részletezte.
De nemcsak ő fejlődik látványosan, hanem a többi jégtündérke is, Szálteleki Adrien, Czipa Kriszta, Csiszár Anna, Balázsi Tamara és Szász Ingrid alkotják a haladó versenyzői csoportot, hozzuk csatlakozik két feltörekvő tehetség a kisebbek közül Tubák Flóra és Márton Anita.
Versenyszezonban majdnem az egész napját a jégen tölti, reggel fél hétkor kezdődnek az első edzések, majd egészen estig folytatódnak. Jelenleg a március 22-23-án esedékes országos bajnokságra készíti fel tanítványait, majd a tervek szerint április 9-én Tallinnban, 12-én pedig Miskolcon versenyeznek utoljára a szezonban.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!