December első felében előbb a hagyományos Mikulás Kupán versenyeztek, ahol a házigazda magyarok mellett – többek között – cseh, török, ukrán, szlovák, horvát, belga, német, svájci, szlovén, norvég, osztrák, bolgár, szerb és brit sportolók vettek részt a viadalon, összesen 14 ország közel 300 rövidpályás gyorskorcsolyázója. Székelyföldről a Csíkszeredai ISK, a Csíkszeredai Sportklub, illetve a Felcsík SK sportolói voltak az indulók között.
A budapesti verseny után Kalamár Zsolt edzővel a két nagyobb lány, Barta Nóra és László Judit Sára edzőtáborban maradt Budapesten, a Ferencvárosnál. Csíki Szekeres Gyöngyvér edzővel a kisebb csapat pedig Debrecenben folytatta a felkészülését, majd Szlovákiába utaztak a Danubia-sorozat második állomására.
Hosszú évek után Budapesten új országos csúcs született 777 méteren. A régi rekordot Albert Katalin tartotta 2016 óta, a mostanit Csiszer Csenge Berta (D korosztály) állította fel 1:15.459 perces idővel.
Budapesten az ifjúsági E korosztályban (11–12 évesek) a Felcsík SK sportolója, Bartó Andrea Julianna a 21. helyen zárt a 31 fős mezőnyben. Az ifjúsági D korosztályban (13–14 évesek) a Csíkszeredai ISK korcsolyázója, Csiszer Csenge Berta a második helyen végzett, László Krisztina Réka (ISK) a negyedik, László Szepesi Emma (ISK) a kilencedik, Biró Anett (Felcsík SK) pedig a 19. helyezett lett összetettben a 46 fős mezőnyben.
A C korosztályban (15–16 évesek) Imreh Amália (ISK) a 14., Török Boglárka Anna (Felcsík SK) a 18. helyen zárt a 25 fős mezőnyben. A fiúknál Csiszer Árpád (ISK) a 8. helyen végzett a 26 fős mezőnyben. A felnőttek között Barta Nóra (ISK) a negyedik lett, az ifjúsági A korosztályban (19–20 évesek) pedig első helyen végzett, míg csapattársa, László Judit Sára harmadik lett. Az ifjúsági B korosztályban (17–18 évesek) Mureșan Róbert (Sportklub) a negyedik, míg Imreh Edwárd (ISK) a 12. helyen zárt a 22 fős mezőnyben.
Következett a szlovákiai verseny Nagyszombat városában, ahol a Danubia Series második állomásán a D korosztályban (13–14 évesek) 38 induló közül összetettben Csiszer Csenge Berta a 6. helyen végzett (500 méteren 2. hely), László Krisztina Réka a 7. lett (777 méteren 3. hely), László Szepesi Emma pedig a 32. helyen zárt.
Bővebb eredmények ide kattintva érhetők el.
Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.
Lovasíjászatban, lovasbirkózásban és tenge iluban is kipróbálták magukat a székelyföldi sportolók a Kirgizisztánban megrendezett 6. Nomád Világjátékokon. Az eredmények mellett elsősorban felbecsülhetetlen tapasztalatokkal tértek haza.
A rendőrök elfogtak Konstanca, Dâmbovița, Buzău és Brăila megyében négy román állampolgárt, akiket a dán hatóságok európai elfogatóparancs alapján egy honfitársuk meggyilkolása miatt kerestek.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
A román zászló megcsókolásának elutasítása tetemes bírságot vonna maga után, és a trikolórról elnevezett tér kialakítását is kötelezővé tenné egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által kezdeményezett törvénytervezet.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!