Három versenyt rendeztek november végén Tirolban: előbb a felnőttek számára kiírt Európa Kupán, majd két ifjúsági nemzetközi viadalon mérték fel edzettségi szintjüket Reisz Zoltán tanítványai.
Mandel Kata az Európa Kupa futamon 48 induló közül a 26. helyet szerezte meg, az ifjúsági versenyeken pedig az 5. és 8. helyen zárt – ezeken a viadalokon 35 induló volt.
A versenysorozat újabb remek edzéslehetőséget jelentett számára, és összességében elégedett teljesítményével. „Úgy érzem, sikerült azt hoznom, amit erre az időszakra terveztünk, még ha az eredmények ezt nem minden versenyen tükrözik is. Az Európa Kupán, ahol a 26. helyet értem el, voltak hibáim, amelyeket elkerülhettem volna. Ezeket azonban gyorsan kijavítottuk, és az ifjúsági futamokra már sokkal magabiztosabban álltam rajthoz.
Ezeken 5. és 8. lettem, ami szép eredmény, bár volt néhány elkerülhetetlen szituáció – például elütöttek –, ami befolyásolta a futamaimat. Ilyen a snowboard-cross, benne van a kockázat, de azért bosszantó, mert akár a nagydöntőbe is bekerülhettem volna.
Összességében nagyon értékes tapasztalatot adott ez a versenysorozat, és úgy érzem, jó úton haladunk a következő kihívások felé”
– nyilatkozta Mandel Kata a Székely Sportnak.
Két székelyföldi fiú is rajthoz állt Ausztriában: a 2009-es születésű Benczédi Zoltán a 74., 32. és 25. helyen zárt, míg a 2010-es Benczédi Tamás a 76., 41. és 29. helyet szerezte meg.
Az ifjúsági versenyeken Mandel Kata mellett két 2009-es születésű romániai lány is indult: Iustina Drăgoiu a 25. és 23., a marosvásárhelyi Bakó-Vilhelem Csinszka pedig a 29. és 22. helyen végzett – 35 induló közül.
A februári téli olimpia előtti viadalok egyik kiemelt helyszíne az olaszországi Cervinia, amely az eddigieknél is tartalmasabb programmal nyitja meg a 2025/26-os Snowboard Cross Világkupa-szezont. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) bejelentése szerint egy új, vegyes csapat-versenyszám (Mixed Team) is bekerült a naptárba.
Az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelten fontos olaszországi viadalt december 11–14. között rendezik.
Cervinia (hivatalos nevén Breuil-Cervinia) Észak-Olaszországban, a Valle d’Aosta autonóm régióban található, közvetlenül a svájci határ mellett, a Matterhorn (olaszul Monte Cervino) lábánál, 2000 méteres magasságban, tehát hóbiztos a helyszín.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!