Összesen 26 ország állt rajthoz a biatlonisták vegyesváltó versenyszámában, két lány és két fiú alkotta a csapatokat, a lányokra 6 km-es táv várt, a fiúkra pedig 7,5 km.
A Silló Krisztina, Paula Morozan-Irinaru, Dragoș Bărbieru és Horia Urs összetételű romániai csapat a 19. helyen végzett.
Ezzel befejeződtek a biatlonisták küzdelmei az idei téli ifjúsági olimpián, ahol három székelyföldi sportoló állt rajthoz, mindhárman a Csíkszeredai ISK-tól. Udvari Hunor a 78. és 86. helyeken végzett, Kelemen Szidónia a 85. és 74. helyen zárt, Silló Krisztina pedig a 72. és a 31. helyeken végzett az egyéni próbákon. Silló a két váltónak is tagja volt, az egyéni váltóval a 16. helyet szerezte meg, a vegyes váltóval pedig a 19-et.
„Nagy elvárások nem voltak a vegyes váltó iránt, de sajnos, a lövések sem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, így nem volt esély előrébb végezni.
– nyilatkozta a csíkszeredai Kristó Loránd, a válogatott edzője.
Az 5. versenynapon alpesi síben a fiúk óriás-műlesiklása szerepelt a programban, de sem a magyar Schneider Milán István, sem pedig a román Matei Oancea nem tudta befejezni a versenyt.
Rövidpályás gyorskorcsolyában (short track) a magyar vegyes váltó elmaradt saját elvárásaitól. A Szigeti Dóra, Végi Laura, Keszthelyi Dávid, Major Dominik összeállítású staféta az elődöntőben sokáig vezetett a futamban, amikor az utolsó előtti váltásnál Végi Laura elcsúszott, így a csapat lemaradt az A döntőről. Később a B döntőben szintén történt egy kicsúszás, a csapat pedig végül a hetedik helyen végzett.
Az elődöntőben is simán győzött, így bejutott s fináléba a magyar 3x3-as lány jégkorong-válogatott a dél-koreai Kangvonban zajló 4. Téli Ifjúsági Olimpián (YOG). A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint az elmúlt napokban remekelő, hét sima győzelmet aratott magyar együttes szerdán azzal az olasz csapattal mérkőzött meg az elődöntőben, melyet egy nappal korábban 11–1-re legyőzött.
A magyar együttes újra simán, 14–4-re diadalmaskodott, így készülhet a hazaiak elleni fináléra. Az elődöntő megnyerésével már biztosan érmes a csapat, melynek az aranyra is jó esélye van, ugyanis a dél-koreaiakkal is megküzdött már a YOG-on, és könnyedén, 16–0-ra győzött.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!