Hirdetés

Barcarozsnyó csapatai nyerték a gyermek biatlonisták váltóversenyeit, a székelyföldiek lemaradtak a dobogóról

Kiváló időben rendezték az utolsó nap versenyeit
Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Hargitafürdőn befejeződött a gyermek korosztályok számára kiírt országos biatlonbajnokság. A zárónapon a váltóversenyek szerepeltek a programban, mindkét korosztályban a barcarozsnyói staféták végeztek az élen.

2024. március 06., 16:44

Kitartott az időjárás Hargitafürdőn, jó körülmények között rendezhették meg az elmúlt napokban a két gyermek korosztály bajnokságát. Ehhez azonban kellett az emberi erő, a hozzáállás, a Csíkszeredai ISK munkaközösségének és a síbírói testületnek köszönhetően került hó a pálya minden részére.

Szerdán a váltóversenyek szerepeltek a programban, a csapatokat két lány és két fiú alkotta, a váltók minden tagja pedig két alkalommal tért be a lőtérre, egy fekvő-, illetve egy álló helyzetben leadott lövéssorozatra. A székelyföldi sportolóknak a harmadik napon nem sikerült az éremszerzés, de így is kitűnő a mérleg.

Hirdetés

A Csíkszeredai ISK Bíró Magor révén egy-egy arany- és ezüstérmet szerzett, Györpál Csenge pedig egy bronzéremmel büszkélkedhet. A Gyergyószentmiklósi ISK egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a bajnokságot, mindkettőt Romfeld Fanni szerezte.

A csíki klubnál Gecse Izabella, Péter Árpád, Balázs Zsolt, Kristó Loránd, Márton Szilárd és Márton Simon tanár-edzők készítik fel a fiatal sílövőket, a gyergyói klubnál pedig Fórika-Ferencz Réka, Jánosi István, Jánosi Béla, és Romfeld László oktatja a biatlont.

U13 (ifjúsági 4-es korosztály), vegyes váltó (2x3 km lányok + 2x3 km fiúk): 1. Barcarozsnyói Dinamo ISK I. csapata, 2. Barcarozsnyói Dinamo ISK II. csapata, 3. Felsőbányai ISK, … 5. Csíkszeredai ISK (Nagy-Menyhárt Noémi Hanna, Kristó Emese, Kelemen Ákos, Hajdú Gábor).

U15-ös korosztály (ifjúsági 3-as korosztály), vegyes váltó (2x4.5 km lányok + 2x 4.5 km fiúk): 1. Barcarozsnyói Dinamo ISK, 2. CSȘ Vatra Dornei, 3. Felsőbányai ISK, 4. Csíkszeredai ISK (Kelemen Nóra, Pályi Krisztina, Bíró Magor, Németh Mátyás), 5. Gyergyószentmiklósi ISK (Romfeld Fanni, Tódor Alexandra, Páll Csaba, Gál Gergő).

Ha a hóviszonyok engedik, akkor csütörtöktől vasárnapig a sportiskolások biatlonbajnokságnak lesz a házigazdája Hargitafürdő.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Közeledik a brassói EYOF, mire számíthatunk házigazdaként?

A téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon számos sportágban székelyföldi versenyzőktől várhatunk jó eredményt. Összeállításunkban megnéztük, kikre lesz érdemes odafigyelni.

Ott lehetnek az orosz és fehérorosz sportolók is a brassói téli ifjúsági olimpiai fesztiválon

Az orosz és a fehérorosz sportolók részvételét is engedélyezték a 2027-es brassói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, de szigorú feltételek mellett. A versenyzők nemzeti zászlójuk helyett az Európai Olimpiai Bizottság lobogója alatt indulnak.

Világszínvonal a céhes városi jégen: amerikai mesteredzőkkel készül a Csodafőnix

Elegancia, kifogástalan technika és látványos mozdulatok: új edzőkkel, új együttműködés keretében készülnek a küszöbön álló versenyszezonra a kézdivásárhelyi Csodafőnix Műkorcsolya Klub versenyzői.

Három országos bajnoki címmel hangoltak az EYOF-ra a székelyföldi sífutók

A székelyföldi sportolók több dobogós helyezést szereztek, Tódor Alexandra, Pállyi Krisztina és Barabás Fanni Petra pedig országos bajnoki címet ünnepelhetett a szeptember 25–27. között, a Cheile Grădiștei-i pályán megrendezett görsíversenyen.

Két felkészülési meccset játszik a magyar együttessel a romániai 3x3-as női hokiválogatott

Újra összegyűl a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott kerete, amely ezen a héten felkészülési tornán vesz részt Magyarországon.

Két nemzetközi tornán készül a FOTE-s jégkorongválogatott

Csíkkarcfalván edzőtáborozik augusztusban a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai jégkorongválogatott. A hónap végén a keretet ketté osztják, az egyik fele Lengyelországban, a másik Csehországban szerepel majd.

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!