HIRDETÉS

A Konzul Kupa bizonyítja, óriási a közösség ereje

Nagy népszerűségnek örvend a rendezvény

2025. február 22., 20:00

A téli sportolásra tökéletes körülmények között zajlott szombaton az idén 12. kiadásához érkezett Konzul Kupa Hargitafürdőn. A szervezőket és a támogatókat kérdeztük.

2025. február 22., 20:00

Helyi és anyaországi közjogi méltóságok mellett Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, külügyminiszteri főtanácsadó, illetve Miklós Edit olimpikon alpesi síző is tiszteletét tette a műlesiklás megnyitóján.

A rajt előtt felszólalók örömüket fejezték ki amiatt, hogy a sportban is megmutatkozik a nemzeti összetartozás jelentősége, és hogy évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a rendezvényt.

HIRDETÉS

A Székely Sport kérdésére adott válaszában Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár hangsúlyozta a nemzeti összetartozás fontosságát, amely a hagyományok és a közösségi élmények megélésében is megmutatkozik. Kiemelte, hogy a székelyföldi téli sportok hosszú múltra tekintenek vissza, és fontos, hogy ezeket a fiatalabb generációknak is átadják.

Az államtitkár szerint:

Székelyföldön nagy hagyománya van különösen itt, a Hargitán a téli sportoknak, mint a sízés, a jégkorong és a korcsolya. Nagyon fontos, hogy ezeket tovább tudjuk adni a fiatalabb generációknak. Rengeteg sportolót láttam ma, akár 4-5 éves kisgyermeket is. De a sífutópályán egy 86 éves úriemberrel is találkoztam, aki elindult a versenyen. Ebből látszik, hogy a közösség ereje óriási”.

Üzenetében arra biztatja a helyieket, hogy aktívan sportoljanak, és ösztönzi a sípályák közötti együttműködést, amely hozzájárulhat a székelyföldi turizmus fejlődéséhez is.

Potápi András érdeklődésünkre elmondta, számára megtisztelő, hogy édesapja emlékére elnevezett versenyt támogathatnak, mivel ez lehetőséget ad arra, hogy tovább vigyék az általa képviselt értékeket. Kiemelte:

Ugyanúgy, ahogy apának, nekem is jó érzés itt lenni, ugyanis úgy gondolom, hogy a sporton keresztül is lehet erősíteni a nemzeti összetartozás tudatát.”

Dolhai István főkonzul számára ez volt az első Konzul Kupa, amelyen részt vett. Az előljáró a Székely Sporttal megosztotta: „Korábban síléc sem volt a lábamon, tehát nekem ez egy teljesen új környezet volt, de igyekeztem én magam is felkészülni.”

Kapcsolódó

Kiemelte, hogy a főkonzulátus már november óta együtt dolgozott a partnerekkel a rendezvény megszervezésén, és örömmel támogatták az ötletet, hogy Potápi Árpád János emlékét is beépítsék az esemény nevébe. Hangsúlyozta, hogy a néhai államtitkár szívügyének tekintette a sportot és Hargitafürdőt, így ezáltal is méltó módon tudnak előtte tisztelegni.

12. Konzul Kupa, műlesiklás

2019-ben és utána születettek, lányok: 1. Burján Dorottya, 2. Csata Janka. Fiúk: 1. Borbély András, 2. Laczkó Nándor, 3. Böjte Miksa.

2017–2018-as korosztály, lányok: 1. Balázs Anna, 2. Labaditis Éva, 3. Bakó Villő. Fiúk: 1. Supuran Noah, 2. Máthé-Háromszéki Soma, 3. Balló Balázs.

2015–2016-os korosztály, lányok: 1. Bakcsy Bella, 2. Fazakas Lilla, 3. Vitos Rebeka. Fiúk: 1. Balla Magor, 2. Incze Gergő, 3. Farkas Zakariás.

2013–2014-es korosztály, lányok: 1. Tóth Boglárka, 2. Szabó Alíz, 3. Horváth Gyopár. Fiúk: 1. Balla Mátyás, 2. Bihari István, 3. Máthé Bence.

2011–2012-es korosztály, lányok: 1. Bertalan Anna Irén, 2. Incze Eszter, 3. András Anna Mikolt. Fiúk: 1. Supuran Ianis, 2. Pál Andor, 3. Várday Soma.

2009–2010-es korosztály, lányok: 1. Balázs Emőke, 2. Bakó Panna, 3. Püsök Melinda. Fiúk: 1. Török Kristóf, 2. Florea Csanád, 3. Buja Beke Mátyás.

2004–2008-as korosztály, hölgyek: 1. Kelemen Orsolya, 2. Salamon-Magyari Viktória, 3. Ferencz Dorottya. Urak: 1. Laczkó Csanád, 2. Romfeld Bence, 3. Borbély Álmos.

1991–2003-as korosztály, hölgyek: 1. Tóth Emese, 2. Tóth Krisztina. Urak: 1. Dezső Mátyás, 2. Bria Dan Andrei.

1981–1990-es korosztály, hölgyek: 1. Román Zsuzsanna. Urak: 1. Buti László, 2. Gál Csaba, 3. Koncz István.

1971–1980-as korosztály, hölgyek: 1. Farkas Kinga, 2. Stefan Rozália. Urak: 1. Boanta Adrian, 2. Incze Csaba, 3. Vass Andor.

1966–1970-es korosztály, hölgyek: 1. Kovács Enikő. Urak: 1. Török Zoltán, 2. Varga Ferenc, 3. Kovács Lajos.

1960–1965-ös korosztály, urak: 1. Elekes László, 2. Péter Árpád, 3. Ozsváth Endre.

1959-ben és előtte születettek, urak: 1. Bartus István-Ferenc, 2. Barta Csaba, 3. Péter József.

Balról jobbra: Dolhai István főkonzul, Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár, Potápi András

Balról Miklós Edit olimpikon, jobbról Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, külügyminiszteri főtanácsadó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Botrányt keltettek a szülők a gyerekeik karcfalvi ifjúsági hokimeccsén

Szokatlan és feszültségektől sem mentes jelenetek zajlottak le múlt hétvégén Karcfalván, a Felcsík SK–Gyergyószentmiklósi ISK U15-ös korosztályú hokidöntőn. A szülők egy része a játékvezetőknek esett volna, a biztonságiaknak kellett közbelépniük.

Elhúzott a Gyergyói HK, száguldott utána a Csíkszeredai Sportklub

A végjátékban kapcsolt rá a Csíkszeredai Sportklub, amikor a Gyergyói Hoki Klub már hárommal vezetett, így ők kerültek közelebb, hogy megnyerjék a jégkorong Erste Liga idei kiírását.

Székelyhon

Két fiatal rezidens orvos halt meg két hét alatt

Két hét leforgása alatt két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában; mindketten a gasztroenterológiai osztályon teljesítettek ügyeletet, egyikük a iași -i Sf. Spiridon kórházban, a másik Bârladon.

`
Krónika

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Krónika

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Főtér

Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…

… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.

Ez is érdekelheti

Újabb bravúr Mandel Katától, top tízben végzett az ifjúsági világbajnokságon

Franciaország volt a házigazdája hétvégén a hódeszkás szezon utolsó nagy világversenyének. Az Alpokban, az Isola 2000 nevű síparadicsomban zajlott az ifjúsági világbajnokság, ahol a csíkszeredai Mandel Kata az előkelő 9. helyen végzett.

Barta Nóra nyerte a román short track bajnokságot a felnőtteknél

Nagyüzem volt hétvégén a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, ahol az országos rövidpályás gyorskorcsolya-bajnokságon több mint 150 sportoló állt rajthoz. A női nyílt kategória győztese a csíkszeredai Barta Nóra lett.

Hibátlan kűrrel megvédte címét a kézdivásárhelyi műkorcsolyázó

Bravúros teljesítménnyel megvédte címét az utánpótláskorú műkorcsolyázók európai kritérium-versenysorozatában a kézdivásárhelyi Nagy-Rozsnyai Lotti, aki két dupla Axelt is bemutatott hibátlan kűrjében, így toronymagasan verte a mezőnyt.

Topformában az erdélyi hódeszkások, a világ legjobbjai között

Rátettek még egy lapáttal korábbi kiváló teljesítményükre a székelyföldi hódeszkás lányok a snowboard cross világkupa kanadai záróversenyén. Mandel Kata és Bartalis Henrietta is a legjobb húsz között végzett.

Szárnyalnak a székely hódeszkás lányok

Kanadában remekeltek a székelyföldi snowboardosok: Mandel Kata és Bartalis Henrietta újabb világkupa-pontokat gyűjtöttek Mont-Sainte-Anne havas lejtőin.

Piruettek és dupla Axel: életük a műkorcsolya (videóval)

Kézdivásárhelyen közel tízéves hagyománnyal büszkélkedik a rendkívül látványos, ámde aprólékos munkát igénylő műkorcsolya, amelyben sajátos eleganciával ötvöződik a művészet és a sport. Bemutatjuk a KSE műkorcsolya-szakosztályát.

Székely hódeszkások a világbajnokságon, az olimpiára való kijutásért csúsztak

A svájci St. Moritzban befejeződött a felnőttek számára kiírt snowboardkrossz-világbajnokság, amelyen két székelyföldi fiatal sportoló, Mandel Kata és Bartalis Henrietta ismét a legjobb 30 között végzett.

Székely győzelemmel zárult Guinea-Bissau női síversenye

Három rangos nemzetközi alpesi síverseny helyszíne volt az elmúlt napokban a Fehér megyei Aranyoslepus (Arieșeni), ahol Guinea-Bissau, Bosznia-Hercegovina és Románia rendezett egy-egy pontgyűjtő viadalt.

Éremeső Brassóban, háromszéki és csíki műkorcsolyázók a dobogón

Brassó adott otthont a fiatalabb korosztályú műkorcsolyázók országos bajnokságának és a Corona Kupának. A háromszéki és csíki versenyzők is szép számban szerepeltek, számos éremmel, dobogós helyezéssel tértek haza.

Silló Krisztina triplázott, csíki éremeső az ifjúsági biatlonbajnokságon

Hargitafürdőn még március utolsó hetére is kitartott a hó, így meg tudták tartani az ifjúságiak országos biatlonbajnokságát. A székelyföldi sportolók közül Silló Krisztina, a Csíkszeredai ISK versenyzője mindhárom próbán aranyérmet szerzett.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!