„Most érkeztem meg hosszú út után. A pontos programomat még nem ismerem, de igyekszem minden helyre eljutni, ahol a magyarok szerepelnek. Az biztos, hogy csütörtökön szeretném felkeresni az olimpiai falut, a magyarok szállását. Ebben a koronavírusos helyzetben is szeretnék minél több kollégával megbeszéléseket folytatni”
– mondta az MTI-nek Gyulay Zsolt, akivel szerdán együtt érkezett a kínai fővárosba Vékássy Bálint főtitkár és Fábián László sportigazgató, valamint a korábban pozitív koronavírustesztet adott, ezért a többiekhez egy héttel később csatlakozó Liu Shaoang, olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó.
„Február 12-én utazom haza, remélem, addig láthatok olyan versenyt is, ahol lesz magyar érem. Megérzésem szerint lesz érem, és bízom benne, hogy több érem lesz” – tette hozzá Gyulay Zsolt.
A MOB-elnök gépe helyi idő szerint szerda délután szállt le a pekingi nemzetközi repülőtéren, ott átesett a koronavírus-járvány miatti szigorú procedúrán, majd a szállodába vitték. Rá is vonatkozik az a szabály, hogy csak akkor hagyhatja el a szobáját, ha a reptéren vett PCR-tesztje negatív.
Az első magyar érdekeltségű versenyt szombaton tartják, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyesváltó számában érmeket osztanak, és ekkor rendezik a női 500 és férfi 1000 méteres selejtezőit is.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!