A romániai labdarúgás több szempontból is a végletek sportága: a bajnokság hossza, érdekes kupaszabályok, furcsa lebonyolítás – sorolhatnánk. Míg nyáron 40 fokban fociznak, addig télen komoly fagyban. Mi várható a Szuperliga pénteki rajtján?
Az idei magyar sportgála egyik fénypontja volt a marosvásárhelyi születésű sportember díjazása. Bölöni László a könnyeivel küszködve mondta el beszédét, melyben az édesanyjának is üzent.
Habár már decemberben véget ért a labdarúgó Román Kupa csoportköre, a negyeddöntő mezőnye és a párosítások még nem ismertek. Két osztályozót kell rendezzenek, egyiken a továbbjutás, a másikon a végső sorrend dől el.
Közzétették a nemzetközi mérkőzéseken bevethető romániai labdarúgó-játékvezetők listáját, amelyen zsinórban kilencedik éve szerepel Bálint Attila. A székelyudvarhelyi sípmestert strandfociban delegálja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).
Újabb két és fél évre kötelezte el magát Florin Ṣtefan a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK együtteséhez, ahol hónapok óta megkapta a csapatkapitányi karszalagot, összesen pedig 138 alkalommal képviselte a gárdát tétmeccsen.
Harmadik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését játszotta Törökországban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Pénteken délután hiába vezetett szünetben a háromszéki gárda, fordítani tudott a Nyíregyházi Spartacus FC.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Megtartotta első edzését az új évben az FK Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga éllovasa január első napjaiban saját bázisán készül, majd egyhetes hargitafürdői magaslati edzőtábor következik.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
Idén télen is megrendezi az 5. ligás futballcsapatok teremtornáját a Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület. A csíkszéki csapatok a régió legújabb sportcsarnokában, Csíkszentmihályon találkoznak február második hétvégéjén.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) azt tervezi, hogy a következő szezontól átalakítja a versenykiírást a 3. Ligában. Lényegében két külön bajnokságot szerveznének a mezőny összesen száz csapata számára.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Változások történtek a labdarúgó 2. Ligában újonc Nyárádtői Unirea keretében. Többen távoztak a csapattól, helyükre a vezetőség új játékosokat igazol, azzal a céllal, hogy kiharcolják a bennmaradást.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Két nap leforgása alatt a második felkészülési mérkőzését játszotta a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, azonban ezúttal sem tudott meggyőző játékot mutatni, 4–1-es vereséget szenvedett el a svájci Young Boys ellen.
Másfél évvel ezelőtt távozott Tamás Márk a háromszéki alakulattól, azonban ez idő alatt mindössze 39 megmérettetés során kapott bizonyítási lehetőséget Azerbajdzsánban. A 31 éves védő két és fél éves szerződést írt alá a piros-fehér klubbal.
A magyar bajnoki címvédő hétfőn jelentette be, hogy Pascal Jansen távozása után a 44 éves ír tréner veszi át az Európa-liga alapszakaszában jelenleg továbbjutó helyen álló gárda irányítását.