Marco Rossi együttese remekül kezdett: hat perc alatt három ziccert hagyott ki, mindegyik Sallai Roland nevéhez fűződött. A középcsatárként szereplő támadó lövései vagy a kapusban akadtak el, vagy a kapu fölé szálltak. A kezdeti rohamok után kiegyenlítettebbé vált a játék, de továbbra is a magyarok játszottak veszélyesebben. Szoboszlai is tesztelte Olsen kapust, de a vezetéshez végül a svédek kerültek közelebb, amikor Elanga távoli bombája a keresztlécet találta el.
A szünet után gyorsan jött a hidegzuhany: a 49. percben Nygren lövése Orbán lábán megpattanva került a magyar kapuba. A hátrány ellenére is támadott a hazai gárda, de a befejezéseknél továbbra is pontatlan maradt.
Sallai újabb ziccerét is elpuskázta, ráadásul Dibusz Dénes hatalmas hibája után Ayari megszerezte a svédek második találatát.
Az újabb gól érezhetően megtörte a magyar válogatott lendületét. A hajrában még Sallai előtt adódott lehetőség, de ezt is lábbal védte a kiválóan védő Olsen, míg a túloldalon Dibusz bravúrja és a partjelző mentette meg a csapatot a harmadik bekapott góltól.
A magyar nemzeti együttes legközelebb június 10-én, kedden 19 órától Azerbajdzsán vendégeként lép pályára. Ez lesz az utolsó felkészülési lehetőség a szeptemberi vb-selejtezők előtt, ahol Portugália, Írország és Örményország lesz az ellenfél. A csoportgyőztes kijut a világbajnokságra, a második helyezett pedig pótselejtezőn folytathatja.
Diószegi László klubelnök csalódott amiatt, hogy a Sepsi OSK először kapott gólt és vesztett pontokat a 2. Liga rájátszásában, de bízik benne, hogy a folytatásban a bírói tévedések nem befolyásolják sorsukat. A tulajdonos a klub jövőjéről is nyilatkozott.
Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.
Óránként 224 kilométeres sebességgel vezető 21 éves sofőrt füleltek le a közlekedési rendőrök az A1-es autópálya Râmnicu Vâlcea és Déva közötti szakaszán, ahol a megengedett sebességhatár 130 km/óra – tájékoztatott szerdán a Hunyad megyei rendőrség.
Már nem áll Octavian Goga heves antiszemitizmusáról hírhedt egykori román miniszterelnök mellszobra Jászvásár egyik közterén – adta hírül a Ziarul de Iaşi.
Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakciójának vezetésére – jelentette be a választáson győztes Tisza Párt elnöke szombaton a Facebookon. A politikus erdélyi származású, Nagyszalontán született.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!