Hirdetés

Zártkapu, eltiltások, pénzbüntetés a parajdi verekedést követően

Nem lehetnek nézők a parajdiak hazai találkozóin. Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó

2024. szeptember 12., 13:36

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság második fordulójának mérkőzésén súlyos szervezői kihágás történt, a nézők ütlegelték a pályán a vendégek játékosát.

2024. szeptember 12., 13:36

Vasárnap a Parajd–Betfalva mérkőzés 75. percében egy szabálytalanságot követően a vendégek játékosa a földről felszökve ütni kezdte ellenfelét.

Miután ez az oldalvonalhoz közel volt, a helyi nézők befuttak a játéktérre, beszálltak ők is a verekedésbe, megütötték és meg is rúgták a betfalvi focistát.

Hirdetés

A jelenet ellenére helyreállt a rend, a találkozót le tudták játszani, mely a parajdiak 7–1-es győzelmével ért véget.

Az esetet a bajnokságot szervező Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága tárgyalta, a meghozott döntéseket pedig szerdán délután tette közzé a hivatalos honlapján.

Kapcsolódó

Ez alapján a betfalvi játékos, Szilveszter Bence 12 mérkőzésen nem léphet pályára, míg a parajdi Kelemen Bálint György négyfordulós eltiltást kapott.

A Parajdi SK a soron következő négy hazai találkozóját zárt kapuk mögött, nézők nélkül, mind 11 órától, megfigyelővel játssza le, emellett 800 lejes pénzbüntetést is be kell fizetnie.

A játéknapon a Szentábrahám–Homoródalmás meccs szünetében a helyi szurkolók nem engedték be a játékvezetőket az öltözőbe, fenyegették, ijesztgették őket. A szervezői hiányosságok miatt utolsó figyelmeztetésben, illetve 500 lejes büntetésben részesültek a házigazdák.

1 hozzászólás
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Parajd behúzta a Lövéte elleni rangadót

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 5. Ligájának éllovasa, a Parajdi SK üldözőjét, Lövétét fogadta a legutóbbi játéknapon. A 6. Ligában több olyan eredmény is született, ami borította a papírformát.

Potyogtak a gólok, még mindig van veretlen csapat a csíkszéki fociligákban

Csonka fordulót rendeztek a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, azonban ez a gólok számában nem mutatkozott meg, látványos mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők. A Lázárfalvi Mohos 16 játéknap után sem talált legyőzőre a bajnokságban.

Botlott a címvédő, ezt nem használta ki a listavezető az Udvarhely körzeti rangadója előtt

Döntetlent jegyzett a Lövéte az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján. Csakhogy az élen álló Parajd nagy pofonba futott bele, így teljesen nyílt lesz a kettejük közötti mérkőzés.

Futballünnep és gólzápor Szépvízen, sok találat a hétvégi fordulóban

Nyolcgólos döntetlent hozott a Szépvízi MÜ–Gyimesbükki SE rangadó az 5. Liga csíkszéki csoportjában, ahol több pályán is potyogtak a gólok, és fordulatos mérkőzések színesítették a fordulót.

Saját térfeléről talált be az éllovas játékosa

Tovább folytatódik Parajd és Lövéte párharca az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjában, míg a 6. Ligában a Zetelaka II. és az Alsósófalva hátát nézi a mezőny.

Gólparádé és nagyarányú sikerek a csíkszéki futballpályákon

Kiütéses győzelmek és gólgazdag mérkőzések jellemezték a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjainak hétvégi fordulóját: az élmezőny magabiztosan nyert, Csíkszentimrén pedig kilencgólos rangadót láthatott a közönség.

Új listavezetője van a Csík körzeti bajnokságnak

A Szépvízi MÜ csapata fölényes győzelmet aratott Csíkszentgyörgyön a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjának húsvétszombaton pótolt mérkőzésén, és ezzel átvette a vezetést a rangsorban.

Nem marad futball nélkül Csíkszék a húsvéti ünnepek alatt

A húsvéti ünnepek alatt pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek futballmérkőzések a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, illetve az 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Megszorította a játékvezető kezét, tíz meccsre eltiltották a kápolnási játékost

Ebben az idényében már csak a zárófordulóban tud pályára lépni a Kápolnási SK játékosa. A legutóbbi mérkőzésen kiállították, a lefújást követően a pályán kérte számon a játékvezetőt.

Eddig húzta, az utolsó veretlen csapatot is legyőzték az Udvarhely körzetiben

Jó pár meglepetésszerű eredményt könyveltünk el az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján. Siménfalva bravúros győzelmet aratott, Farkaslaka nyolc mérkőzés után nyert újból.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!