Hirdetés

Zárt kapu és pénzbüntetés a magyar-angol vb-selejtező után

Szurkolói megnyilvánulások miatt büntette a FIFA a Magyar Labdarúgó Szövetséget
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. szeptember 21., 17:56

Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA).

MTI
2021. szeptember 21., 17:56

A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos bírságot is kapott. A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

Hirdetés

A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4-0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

Emellett – a FIFA indoklása alapján – a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket.

 A közlemény kiemeli, a FIFA továbbra is „határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban”.

 A szervezet a döntésről tájékoztatta a magyar szövetséget is.

 Az angol szövetség (FA) a találkozó másnapján fordult a FIFA-hoz a rasszista megnyilvánulások – amiket „rendkívül kiábrándítónak” nevezett – kivizsgálása miatt. A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színesbőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Akkor Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is elmondta, nem voltak tanúi rasszista incidenseknek, de ha mégis történtek ilyenek, az teljesen elfogadhatatlan, és büntetést érdemelnek.

Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta: „teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon”. A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy „tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból”.

 Az MLSZ akkori közleménye kiemelte: a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat.

 „Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ” – írták a szövetség honlapján, megjegyezve, hogy az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében az elkövetőkre hárítják, akik emellett a sportrendezvényekről történő kétéves kizárásra számíthatnak az eljárás végén.

Júliusban az európai szövetség (UEFA) három zárt kapus mérkőzésre – az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve – büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai vb-selejtezőjét október 9-én az albánok ellen vívja.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!