A 32 éves szakember szurkolók kérdéseire válaszolva kitért sérülés után visszatérő játékosainak állapotára is. „Kevin Kampl jól mozgott edzésen, a Freiburg ellen valószínű már pályára léphet. Ibrahima Konaté és Willi Orbán esetében azonban ez még mindig túl korai” – olvasható Nagelsmann véleménye a lipcsei klub honlapján.
A magyar válogatott Willi Orbán október végén szenvedett térdsérülést, két héttel később pedig megműtötték.
Nagelsmann elmondta: reményei szerint a kelleténél rövidebb felkészülési időszak ellenére is képesek lesznek jól mérkőzést játszani jövő szombaton. A tabellán harmadik helyen álló lipcseiek – akiknél a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter is szerepel – a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgot fogadják az újrakezdés első fordulójában.
Kiemelte: érzelmileg biztosan káros hatással lesz az üres stadion a futballistákra, ezért arra kérte a szurkolókat, hogy aki a pálya közelében lakik, az nyitott ablaknál vagy az erkélyről próbáljon meg hangos segítséget nyújtani csapatának.
Az ideiglenesen engedélyezett öt cserével kapcsolatban hangsúlyozta: a nemzetközi szövetség elgondolása „fitnesz szempontjából nem rossz”, viszont tart attól, hogy taktikailag vissza lehet élni ezzel a lehetőséggel, mert így az „időhúzás szelleme kísérti az edzőket”.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!