Meglepetésre mindhárom eddigi mérkőzését elveszítette a Călăraşi az új bajnokságban, Cristian Pustai együttese Aradon 3–0-s, majd Konstancán 1–0-s vereséget szenvedett, hazai pályán pedig a Petrolultól kapott ki 3–1-re. Az FK Csíkszereda Buzăuban 1–0-ra, Aradon pedig 3–0-ra veszített, itthon viszont 3–0-ra legyőzte a Metaloglobust.
A Bărăgan-síkságban, a Duna Borcea-ágának partján fekvő délkelet-romániai Călărași csapata 1962-ben alakult, rendszeres résztvevője volt a második, illetve a harmadosztályú bajnokságnak, tavaly pedig az 1. Ligában szerepelt.
Keretét számos tapasztalt játékos alkotja,
legismertebb a jordániai-spanyolországi Thaer Bawab, aki a Real Madrid és az FC Barcelona B csapatánál is megfordult, az uruguayi Varela, a szenegáli Mendy és Ndiaye, illetve a brazil-olasz Ceschin.
„Nehéz, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a Dunărea Călăraşi célja visszajutni az élvonalba. Meglepetésre még nem szereztek pontot az első három fordulóban, és éppen ezért nagyon motiváltan fognak ellenünk felállni, azt nyilatkozták, hogy a három pontért jönnek Csíkszeredába.
Logon még nem épült fel, rajta kívül eltiltott vagy komolyabb sérüléssel küszködő játékosunk nincs” – nyilatkozta Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Szombat, 11 óra:
FK Csíkszereda–Dunărea Călărași,
Temesvári Ripensia–Aradi UTA,
Sportul Snagov–Bukaresti Metaloglobus,
Pandurii Lignitul Tîrgu Jiu–Viitorul Pandurii,
Bukaresti Daco-Getica–Resicabányai CSM,
Concordia Chiajna–Turris Turnu Măgurele.
Szombat, 18 óra:
Bukaresti Rapid–Temesvári Poli.
Vasárnap, 15.30:
Kolozsvári Universitatea–Gloria Buzău.
Hétfő, 18 óra:
Konstancai Farul–Petrolul Ploiești.
Kedd, 19 óra:
CS Mioveni–FC Argeș Pitești.
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Aradi UTA | 23 | 15 | 5 | 3 | 49–13 | 50 |
| 2. | CS Mioveni | 23 | 10 | 9 | 4 | 36–22 | 39 |
| 3. | Turris-Oltul Turnu Măgurele | 22 | 11 | 6 | 5 | 36–25 | 39 |
| 4. | FC Argeș | 23 | 10 | 8 | 5 | 34–25 | 38 |
| 5. | Petrolul Ploiești | 23 | 10 | 8 | 5 | 23–20 | 38 |
| 6. | FC Rapid | 23 | 10 | 7 | 6 | 32–20 | 37 |
| 7. | Bukaresti Metaloglobus | 23 | 10 | 7 | 6 | 28–20 | 37 |
| 8. | Gloria Buzău | 23 | 9 | 6 | 8 | 35–27 | 33 |
| 9. | Konstancai Farul | 23 | 9 | 6 | 8 | 27–20 | 33 |
| 10. | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 22 | 9 | 6 | 7 | 32–27 | 33 |
| 11. | Temesvári Poli | 22 | 8 | 8 | 6 | 20–12 | 32 |
| 12. | Dunărea Călărași | 23 | 8 | 7 | 8 | 29–30 | 31 |
| 13. | Temesvári Ripensia | 23 | 6 | 10 | 7 | 28–34 | 28 |
| 14. | Kolozsvári U | 23 | 5 | 12 | 6 | 29–26 | 27 |
| 15. | Resicabányai Muncitoresc | 22 | 6 | 6 | 10 | 30–35 | 24 |
| 16. | Concordia Chiajna | 22 | 6 | 6 | 10 | 20–30 | 24 |
| 17. | FK Csíkszereda | 23 | 5 | 7 | 11 | 17–33 | 22 |
| 18. | Pandurii Târgu Jiu | 23 | 1 | 5 | 17 | 10–53 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!