Az Ovidiu Burcă által irányított piros-fehér mezes gárda a nyitófordulóban a Chindia Târgoviște otthonába látogatott, ahol végül 1–1-es döntetlent ért el. Utólag azonban kiderült, hogy veszélybe kerülhet az egyetlen megszerzett pont is, ugyanis a Sepsi OSK vélhetően szabálytalan cserét hajtott végre a találkozón. A kérdéses szituáció a szünetben történt, amikor Giovani Ghimfuș lépett pályára a háromszékiek színeiben.
A 20 éves játékos azonban nem szerepelt a hivatalos jegyzőkönyvben – sem a kezdőcsapatban, sem a cserepadon –, csupán az úgynevezett „kiegészítő listán”.
A másodosztály szabályzata szerint az ilyen listán szereplő játékosokat csak különleges esetekben, a játékvezető előzetes tájékoztatásával és beleegyezésével lehet szerepeltetni. A Sepsi OSK azonban – a jelek szerint – nem tartotta be ezt a protokollt, és úgy cserélte be Ghimfușt, mintha hivatalos cserejátékos lenne.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) versenybizottsága már vizsgálja az esetet, és a Digi Sport információi szerint az ügy a fegyelmi bizottság elé kerülhet.
Amennyiben beigazolódik a szabályszegés, a Sepsi OSK zöld asztalnál – azaz 3–0-s eredménnyel – elveszíti a mérkőzést.
„A 46. percben pályára küldtek egy játékost, aki nem szerepelt a hivatalos jegyzőkönyvben. Valószínűleg azt hitték, hogy a Szuperliga szabályai érvényesek itt is, de a másodosztályban más a helyzet. Ha egy játékos csak a kiegészítő listán van, az még nem jelenti azt, hogy automatikusan bevethető” – nyilatkozta Marcel Ghergu, a Chindia ügyvezetője a Digi Sportnak.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK legközelebb augusztus 9-én, szombaton 11 óra 30 perctől a Metalul Buzău otthonában lép pályára.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!