Hamisítatlan tavaszi időben lépett pályára a csíki csapat a Poli otthonául szolgáló temesvári Știința Stadionban. A piros-feketék keretéből ezúttal Nombot Annabelle, Tereza Fuchsová és Demeter Réka is hiányzott.
Az első félidő játékképe kiegyenlített volt, mindkét együttes a magas indításokra és a pontrúgásokra épített, a kontrák és a rögzített szituációk kerültek előtérbe. Az első komoly lehetőség Lindsey Porter nevéhez fűződött, aki egy jobbról érkező beadást hét méterről kapásból lőtt a hazai kapusba. A túloldalon a Poli egymás után négy szögletet végezhetett el, de Balog Boglárka és a védelem állta a sarat.
A 11. percben azonban nagyon könnyen befújt büntetőhöz jutott a Temesvári Poli: Ariana Marin egy belépőt követően esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető azonnal tizenegyest ítélt, amit Laura Rus magabiztosan értékesített (1–0). A gól után a csíkiak átvették az irányítást, folyamatos nyomás alá helyezték a hazai kaput. Vlădulescu Ana ziccerben két méterről a keresztlécet találta el, majd további lehetőségek adódtak Porter, Szőke és maga Vlădulescu előtt is, de eredmény nélkül.
Fordulás után villámrajtot vett az FK: alig hangzott el a sípszó, máris megszületett az egyenlítő találat. Vlădulescu bal oldali lekészítését Jehona Shala lövést imitálva húzta el a védők mellett, majd higgadtan a jobb alsóba gurított (1–1). A gól lendületet adott a csíkiaknak, a továbbiakban is fölényben futballoztak.
Az 55. percben a hazaiak előtt adódott nagy lehetőség, miután Balog megcsúszott a tizenhatoson belül, Ariana Marin lövése azonban elkerülte a kaput. A túloldalon Geréd Erika állt közel a vezetés megszerzéséhez, miután remek indítást kapott Portertől, de a befejezés ezúttal is elmaradt.
A mérkőzés képe nem változott: a piros-feketék domináltak, a bánságiak kontrákra rendezkedtek be. A 81. percben újabb vitatott jelenet következett: kontaktus nélküli szituációt követően a játékvezető ismét büntetőt ítélt a hazaiak javára. Nikoleta Kurja nem hibázott (2–1), és ezzel eldőlt a találkozó.
A hajrában a csíkiak ismét fölénybe kerültek, de másodszor már nem tudtak visszakapaszkodni, így pont nélkül térnek haza Temesvárról, és nagy valószínűség szerint idén is búcsút inthetnek a bajnoki címnek.
A játéknap másik mérkőzését, a Konstancai Farul és a Kolozsvári U közöttit elhalasztották április 22-re. Hétközi forduló következik, az FK Csíkszereda március 18-án, szerdán 14 órától az éllovas Farult fogadja a Burus Csaba Sportparkban, míg Kolozsvár és Temesvár az Iklódi Arénában csap össze déli 12 órától.
Az alsóházban a Vasas Femina hazai környezetben 1–1-es döntetlent játszott a Szamosújvári Atletic Olimpia ellenében.
A mérkőzést követően Szeitl Szilvia vezetőedző csalódottan, ugyanakkor határozottan értékelt, és úgy vélte, csapata nem szolgált rá a vereségre. „Ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk vereséget. Az, hogy befújnak egy tizenegyest ellenünk, amiről azt gondolom, hogy nyilván vissza kell nézni. A játékosom azt mondta, hogy nem érte el, először a labdát rúgta el, én hiszek neki. Viszont a bíró befújta” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy az egyenlítést követően a csapat kezében volt a mérkőzés. „Még visszajöttünki a meccsbe, volt helyzetünk, majd utána a semmiből megint történik egy ugyanilyen tizenegyes, ahol újra a labdát rőgtuk el először. Szóval nagyon nehéz úgy mérkőzést nyerni, hogyha gyakorlatilag nem 11 ember ellen futballozol, hanem 14 ellen. De ez van, ezt is meg kell tanulni sajnos, hogy amikor idegenbe jössz, akkor nem neked fognak fújni” – mondta.
A szakvezető hozzátette, hogy bár nehéz elfogadni a történteket, nincs idő a kesergésre. „Nehéz ezt elfogadni, de sok időnk nincs, mert szerdán egy újabb rangadó vár ránk, ahol viszont hazai pályán fogadjuk a Farul csapatát. Úgyhogy innentől kezdve most már arra koncentrálunk, hogy azt a mérkőzést megnyerjük, mert hogyha ott tudunk győzni, akkor ezeket a pontokat vissza tudjuk hozni” – zárta gondolatait Szeitl Szilvia.
| 2026. 03. 14. 13:00 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli (nők) | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda (nők) | 2-1 |
| 2026. 04. 22. 11:00 | Konstancai Farul (nők) Farul (nők) | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul (nők) | 2 | 2 | 0 | 0 | 4-2 | 41 |
2 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-3 | 32 |
3 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli (nők) | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 30 |
4 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda (nők) | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 28 |
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!