Hirdetés

Visszavágott az örményeknek, pótselejtezős helyen a román válogatott

Mitriță fejesgólja döntött Bukarestben
Fotó: Román Labdarúgó Szövetség - frf.ro

2021. október 11., 23:55

Románia labdarúgó-válogatottja hétfőn este fontos mérkőzést nyert meg a jövő évi világbajnokság selejtezőjében. Az örmények elleni 1–0-s győzelemmel a „trikolórok” feljöttek a J-csoport második helyére.

2021. október 11., 23:55

A román válogatott először szerepelt az újjáépített Steaua Stadionban, ahol hétfőn este fontos mérkőzésen fogadta Örményország csapatát. A bukaresti találkozón volt amiért visszavágni az ellenfélnek, hiszen a felek márciusi, jereváni összecsapásán a házigazdák nem mindennapi hajrával nyertek 3–2-re.

Egy győzelemmel Mirel Rădoi együttese a második helyre jöhetett volna fel a németek mögé, így pole pozícióba került volna csoportja pótselejtezős helyéért.

Hirdetés

A román szövetségi kapitány öt helyen változtatott kezdőcsapatán a minimális különbségű hamburgi vereséget követően: Nedelcearu, Banc, Cicâldău, Keșerü és Mitriță is bekerült a tizenegybe.

Az első félidőt teljes egészében a sárga mezesek kontrollálták, és a 26. percben megérdemelten szereztek vezetést:

egy röviden elvégzett szöglet után Marin ívelt a hatosba, ahol a pályán tartózkodók közül a legalacsonyabb játékos, a 167 centiméteres Alexandru Mitriță szerzett fejesgólt.

A labdát 73 százalékban birtokló román együttes jó néhány gólszerzési lehetőséget kidolgozott a szünetig, miközben Florin Niță kapuja egyáltalán nem forgott veszélyben.

A vendégek spanyol szakvezetőjének félidei hármas cseréje jelezte, hogy Joaquín Caparrós nem igazán elégedett csapata játékával. Ennek megfelelően az örmények megnyomták a második játékrész elejét, ám Harojan fejesét magabiztosan védte a Sparta Prága kapusa. A 70. percben Hagi szabadrúgásánál kellett nagyot nyújtóznia Jurcsenkónak, akinek bravúrjával maradt az 1–0.

A hajrában az örmények kétségbeesetten próbálkoztak az egyenlítéssel, ami nem jött össze nekik, a román válogatott megnyerte a bukaresti meccset és bejött az örmények és az északmacedónok elé a tabellán. A német válogatott a félidei 0–0 gurított egy négyest Szkopjeben, így biztosan ott lesz a 2022-es katari világbajnokságon.

Novemberben Románia előbb Izlandot fogadja, majd utolsó csoportmeccsét Liechtensteinban játssza.

Labdarúgó vb-selejtező, J-csoport, 8. forduló
Románia–Örményország 1–0 (1–0)
Bukarest, Steaua Stadion
Gólszerző: Mitriță (26.)
Románia: Niță – Rațiu (Manea 66.), Chiricheș (kapitány), Nedelcearu, Bancu – Cicâldău, Marin, Stanciu (Nedelcu 81.) – Hagi (Mihăilă 81.), Keșerü (Ivan 62.), Mitriță (Moruțan 62.). Szövetségi kapitány: Mirel Rădoi.
Örményország: Jurcsenko – Terterjan, Voszkanjan, Harojan, Hovhanniszjan – Udo (Karapetjan 82.), A. Grigorjan (Gelojan 46.), Szpercjan (Vardanjan 77.) – Barszegjan (Zelarajan 46.), Mhitarjan (kapitány), Bajramjan (Adamjan 46.). Szövetségi kapitány: Joaquín Caparrós.
Vezette: Daniele Orsato (olasz)

A csoport másik két meccsén:

Észak-Macedónia–Németország 0–4 (0–0)
Gól: Havertz (50.), Werner (70., 73.), Musiala (83.)

Izland–Liechtenstein 4–0 (2–0)
Gól: S. Thórdarson (19.), A. Gudmundsson (35., 79., mindkettőt büntetőből), Gudjohnsen (89.)

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Németország Németország
8
7
0
1
23-3
21
2
Románia Románia
8
4
1
3
11-8
13
3
Észak-Macedónia Észak-Macedónia
8
3
3
2
15-10
12
4
Örményország Örményország
8
3
3
2
8-11
12
5
Izland Izland
8
2
2
4
11-15
8
6
Liechtenstein Liechtenstein
8
0
1
7
2-23
1

A hátralevő program:
November 11-én:
Örményország–Észak-Macedónia
Románia–Izland
Németország–Liechtenstein
November 14-én:
Liechtenstein–Románia
Örményország–Németország
Észak-Macedónia–Izland

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!