Hirdetés

Visszautasította az FCSB játékosát a Sepsi edzője

Ovidiu Popescu közel volt ahhoz, hogy a Sepsi OSK játékosa legyen
Fotó: Agerpres

A Sepsi OSK tárgyalásokat folytatott a bajnoki címet nyert FCSB tapasztalt középpályásával, Ovidiu Popescuval, de végül Bernd Storck vezetőedző közbelépésére nem valósult meg az átigazolás.

Az utóbbi napokban sok szó esett arról, hogy a 30 éves labdarúgó elhagyja a bukaresti csapatot és közel áll ahhoz, hogy megegyezzen a Sepsi OSK-val, amely azonban végül mégsem igazolja le Popescut.

Hirdetés

A sepsiszentgyörgyi klub elnöke, Diószegi László azt közölte, hogy Bernd Storck vezetőedző döntött úgy, hogy nem kötnek megállapodást vele, mivel a német szakember fiatalabb játékosokat szeretne szerepeltetni a középpályán.

„Voltak tárgyalások Ovidiu Popescuval. Aztán Bernd Storckkal is beszeltünk, aki azt mondta, hogy ő is tárgyal a játékossal, de nem valósult meg az átigazolás.

A dolgok sínen voltak, de beszélt az edzővel, és úgy tűnik, azt mondta neki, hogy elsősorban fiatalabb játékosokat szeretne. A visszautasítás az edző részéről történt, mert végül is ő dönt ebben a kérdésben”

– nyilatkozta Diószegi László a PlaySport portálnak.

Sajtóinformációk szerint Ovidiu Popescu nem akarta meghosszabbítani a szerződését az FCSB-vel, és miután meghiúsult a Sepsi OSK-hoz való átigazolása, nagy valószínűséggel a Kolozsvári U játékosa lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda

Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

`
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda

Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.

Ilyés Róbert a csíki labdarúgás egyik legnagyobb sikerének nevezte a bajnok legyőzését

Csürös Attila 87. percben szerzett fejesével az FK Csíkszereda 1–0-ra pénteken késő este legyőzte a címvédő FCSB-t. A történelmi sikerrel nagy lépést tett a bennmaradás felé. A mérkőzés után az edzők és a gólszerző nyilatkozott.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Kilenc élvonalbeli klub kapott európai kupalicencet

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közölte azoknak a kluboknak a listáját, amelyek megkapták az európai kupasorozatok 2026–2027-es szezonjában való induláshoz szükséges licencet.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!