A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya a jelenleg zajló idény végéig írt alá az együttessel, amely csütörtökön jelentette be az érkezését. Bernd Storck a korábbi belga válogatott középpályás, Yvan Vanderhaeghe helyét veszi át a kispadon, akinek vezetésével a Kortrijk nyolc mérkőzésen csak két pontot szerzett, így az utolsó előtti helyen állnak a tabellán.
A helyzetet nehezíti, hogy 11 pont a hátrányuk a biztos bennmaradást jelentő pozíciót elfoglaló Westerlóval szemben, így az alapszakasz lejártával az alsóházi rájátszásban kell kiharcolniuk az élvonalbeli tagságot.
A tapasztalt szakvezető a 2022–2023-as szezonban már irányította a Kortrijkot, amikor szintén az utolsó előtti helyen volt a csapat, és végül sikerült megmentenie a kieséstől.
Storck munkáját továbbra is Czuczi Mátyás segíti, aki korábban a Kortrijk mellett a szintén belga Eupennél, valamint legutóbb a Sepsi OSK-nál is együtt dolgozott a német vezetőedzővel, korábban pedig 2018 és 2020 között a magyar válogatottnál elemzőként tevékenykedett.
Bernd Storck tíz hónapot töltött a Sepsi OSK kispadján, 2023 decemberében vette át a háromszékiek irányítását és tavaly szeptemberben köszöntek el tőle.
A mérlege 32 mérkőzésen 12 győzelem, 8 döntetlen és 12 vereség volt. Az elmúlt szezonban bejuttatta a csapatot a Szuperliga felsőházi rájátszásába, ahol az előkelő ötödik helyen végeztek.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!