Hirdetés

Visszatérő név Marco Rossi keretében

Keretet hirdetett Marco Rossi
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A sérült támadók – Sallai Roland és Varga Barnabás – távollétében Németh András újra meghívót kapott a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőre készül.

A német másodosztályban szereplő Hamburg támadója tavaly novemberben góllal mutatkozott be a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen, majd az észtek elleni találkozón is játszott. Később egy sérülés miatt hosszabb időre kidőlt, azóta pedig az U21-es nemzeti csapatban kapott lehetőséget.

Az olasz tréner a Telkiben rendezett keddi sajtótájékoztatón elárulta, Sallai Roland is csatlakozik majd a kerethez - ehhez a magyar szövetség elküldte a szükséges papírokat a Freiburghoz -, és ha a támadó sérülése rendbe jön, akkor az ő játékára is számít a soron következő két találkozón.

Hirdetés

A csoportjában veretlenül éllovas magyar csapat jövő csütörtökön Plovdivban Bulgária, három nappal később a Puskás Arénában pedig Montenegró ellen lép pályára, és ha a két meccsen egyetlen pontot szerez - a többi mérkőzés eredményétől függetlenül - már kijut a jövő nyári németországi kontinensviadalra

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi a bulgáriai meccsel kapcsolatban elmondta, csalódott, amiért a mérkőzést végül nem Szófiában, hanem Plovdivban, ráadásul zárt kapuk mögött rendezik meg. A szakember kijelentette, elsősorban azokat a magyar szurkolókat sajnálja, akik komoly áldozatokat vállaltak azért, hogy ott lehessenek találkozón, másrészről pedig csalódott az UEFA-ban, amiért engedett a bolgár szövetség "zsarolásának".

A szövetségi kapitány a bolgár csapatról szólva elmondta, az új tréner, Ilian Iliev érkezése biztosan minőségi javulást hoz majd a csapatba, és motiváltabbak is lehetnek a játékosok, igaz, véleménye szerint annál nagyobb motiváció semmi sem lehet, mintha valaki a hazáját képviselheti.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)
védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Szalai Attila (TSG Hoffenheim), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (AC Pisa), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC)
Styles Callum (Barnsley FC), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Németh András (Hamburger SV), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Meglepő bajnokok. Új európai futballtérkép?

Mintha részben átalakulóban lenne a nemzetközi mezőny. Legalábbis a 2025/2026-os szezon Európában a megszokottnál jóval rendhagyóbb volt: rengeteg meglepetés, új bajnok és megszakadt történelmi sorozatok jellemezték. De lássuk, miről is van szó.

Hagi debütálása után minden válogatott meccs egyetlen tévécsatornára kerül

Változik a román labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek tévés közvetítése: Gheorghe Hagi első két felkészülési meccsét még két különböző csatorna adja, az őszi Nemzetek Ligája-találkozók azonban már kizárólag csak egy adón lesznek láthatók.

Öt újonc Rossi keretében

Marco Rossi kedden Telkiben kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 29 fős keretét a júniusi felkészülési mérkőzésekre. Öt játékos először kapott meghívót.

A Ferencváros hosszabbításban húzta be a Magyar Kupát

A Ferencvárosi TC hosszabbítás után 1–0-ra győzte le a Zalaegerszegi TE FC együttesét a MOL Magyar Kupa szombati döntőjében. A Puskás Arénában rendezett finálét Toon Raemaekers 111. percben szerzett gólja döntötte el.

Behívták a magyar korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda akadémistáját

Újabb rangos elismerés érte a Székelyföld Labdarúgó Akadémia egyik tehetségét: az FK Csíkszereda 2008-as születésű játékosa, Brugger Dániel meghívót kapott a magyar U18-as válogatott májusi összetartására.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!