Hirdetés

Visszatér kupasikere helyszínére a Sepsi OSK

Az alapszakaszban előbb Ploiești-en 0–0-s döntetlen született, majd decemberben hazai pályán a Sepsi OSK 3–1-re nyert. Archív
Fotó: Pinti Attila

2020. március 07., 15:43

A Román Kupában aratott győzelme és továbbjutása után újabb bajnoki mérkőzés vár a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-ra. Az alsóházi rájátszás második fordulójában a Chindia Târgoviște vendégei lesznek, a találkozót azonban a ploiești-i Ilie Oană Stadionban rendezik, ahol a háromszékiek szerdai sikerükkel bebiztosították helyüket a kupasorozat legjobb négy csapata között.

2020. március 07., 15:43

A két együttes eddig négyszer találkozott egymással, az élvonalban, illetve a másodosztályban is két-két alkalommal mérték össze erejüket, a mérleg pedig a piros-fehéreknek kedvez, akik két győzelmet és két döntetlent értek el a Chindia ellen. Az alsóház rangsorát tekintve is a szentgyörgyiek vannak kedvezőbb helyzetben, jelenleg a második pozíciót foglalják el, míg vasárnapi ellenfelük öt ponttal lemaradva osztályozót érő helyen áll.

A mérkőzést megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte,

a hét közben megnyert kupamérkőzés kedvezően hatott a játékosokra, ezért annak ellenére, hogy kevés idő jutott a regenerálódásra, a siker képes új energiákat mozgósítani, amire szükség is lesz a pontszerzéshez.

A szakember méltatta a Chindiát irányító Viorel Moldovan által elvégzett munkát, és kiemelte az ellenfél csapatának erősségeit, amelyekre fokozottabban is figyelniük kell.

Hirdetés

„A többihez hasonló fontos bajnoki meccs következik, és tekintettel arra, hogy hét közben kupamérkőzést is játszottunk, kevés időnk volt felkészülni rá.

De ez senkit nem érdekel, a kezdésre a legjobb erőnléti és mentális állapotban kell lennünk.

Az ellenfél új igazolásokkal erősített, ambiciózus edzőjük van, aki egy jó csapatot kovácsolt össze olyan körülmények között, hogy viszonylag kevés egyénileg értékes játékos áll rendelkezésére. Azonban agresszívan játszanak, képesek küzdeni, és meglepni bármilyen ellenfelet. Ebből a szempontból is fel kell készülnünk, és arra törekednünk, hogy jó eredményt érjünk el ellenük” – nyilatkozta Leo Grozavu.

Kapcsolódó

A háromszékiek trénere ugyanakkor kitért arra is, hogy

nem számíthat Pavol Safranko és Radoslav Dimitrov játékára, akik sérülés miatt kényszerülnek kihagyni a találkozót.

Mellettük még mások is küszködnek kisebb egészségügyi gondokkal, akik azonban reményei szerint felépülnek a mérkőzés napjára.

A vasárnap 17.30-kor kezdődő Chindia Târgoviște–Sepsi OSK összecsapást a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Nem olyan nagy a baj, mint gondolták

A szerdai Petrolul Ploiești elleni kupameccs első félidejében súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Pavol Safranko, a piros-fehérek középcsatára, akit azonnal le is kellett cserélni. Gheorghe Popa csapatorvos tájékoztatása szerint azonban csak az ijedtség volt nagyobb, az orvosi vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a szlovák légiós keresztszalagjai nem sérültek, csupán a térdszalagok húzódtak meg. Ez azt jelenti, hogy a soron következő két mérkőzésen Safranko nem léphet pályára, de kéthetes felépülési időszakot követően Leo Grozavu ismét számíthat rá.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 2. forduló
2020. 03. 07., 14:30 Academica Clinceni FC Viitorul 2–3
2020. 03. 07., 21:00 Jászvásári Poli Bukaresti Dinamo 1–0
2020. 03. 08., 17:30 Chindia Târgoviște Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1
2020. 03. 09., 18:00 FC Voluntari Nagyszebeni Hermannstadt 1–1

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M GY D V GK P
1. FC Viitorul 14 6 5 3 25–17 43
2. Nagyszebeni Hermannstadt 12 6 4 2 18–14 35
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 13 4 5 4 19–17 34
4. Academica Clinceni 14 7 0 7 14–21 32
5. FC Voluntari 14 6 3 5 16–12 31
6. Jászvásári Poli 14 5 4 5 17–17 30
7. Bukaresti Dinamo 9 2 2 5 8–11 25
8. Chindia Târgoviște 12 3 1 8 9–17 23

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás, 2. forduló
2020. 03. 06., 20:30 Astra Giurgiu FC Botoșani 1–0
2020. 03. 08., 20:30 FCSB Universitatea Craiova 4–1
2020. 03. 09., 20:30 Medgyesi Gaz Metan Kolozsvári CFR 0–0

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 10 7 2 1 17–7 49
2. Universitatea Craiova 9 7 0 2 17–14 44
3. Astra Giurgiu 8 3 3 2 12–8 33
4. FC Botoșani 10 2 3 5 10–12 32
5. FCSB 9 2 3 4 13–14 31
6. Medgyesi Gaz Metan 10 0 3 7 5–19 25

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!