A brazil támadó múlt héten távozott Csíkszeredából, miután az FK és az FCSB megállapodott az átigazolásáról, a játékos pedig szerződést is aláírt a bukaresti klubbal. Néhány nappal később azonban váratlan fordulat következett be: az FCSB arra hivatkozva lépett vissza az üzlettől, hogy Anderson Ceará nem felelt meg az orvosi vizsgálatokon.
A történtek kapcsán korábban a Székely Sportnak nyilatkozva Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke hangsúlyozta, hogy a játékos térdének állapota ismert volt a klub előtt, ugyanakkor ez az elmúlt években nem akadályozta abban, hogy magas szinten futballozzon.
Az FK Csíkszereda vasárnap délben kiadott közleményében ismét élesen bírálta a bukaresti klub eljárását. Szondy Zoltán szerint a tárgyalási folyamat során több alkalommal is bizalmas információk kerültek nyilvánosságra, emellett kifogásolta, hogy az FCSB még a két klub közötti végleges megállapodás előtt egyezségre jutott a játékos ügynökével.
A klubelnök azt is sérelmezte, hogy az FCSB állítólagos egészségügyi aggályairól nem közvetlenül értesítették őket, hanem a sajtóból szereztek tudomást.
– fogalmazott Szondy Zoltán, aki szerint a fővárosi klub részéről hiányzott az elegancia és a megfelelő kommunikáció.
A játékos egészségi állapotával kapcsolatban az FK Csíkszereda kluborvosa, dr. Hegyessy Loránd is megszólalt. Elmondása szerint Anderson Ceará állapotát folyamatosan figyelemmel követték, és
nem szenvedett olyan térdsérülést, amely hosszabb kihagyást, műtéti beavatkozást vagy jelentős teljesítménycsökkenést eredményezett volna.
A szakember szerint a vizsgálatok során említett elváltozás inkább krónikus jellegű állapotnak tekinthető, amelynek megítélése klubonként és orvosi stábonként eltérő lehet, ugyanakkor önmagában nem akadályozza a játékost abban, hogy magas szinten futballozzon.
Hegyessy kiemelte, hogy
Anderson Ceará éppen ezzel a térdével nyújtott olyan teljesítményt az elmúlt idényben, amely révén a Szuperliga egyik legjobb játékosává vált, és több klub érdeklődését is felkeltette.
A kluborvos hangsúlyozta, hogy a rendelkezésükre álló adatok és a játékos terhelhetősége alapján továbbra is játékra alkalmasnak tartják a brazilt, aki rendszeresen edzhet és versenyezhet.
Az FK Csíkszereda tájékoztatása szerint Anderson Ceará vasárnap visszatér Bukarestből Csíkszeredába, és csatlakozik a nyári felkészülést már megkezdő kerethez. A klub ugyanakkor továbbra sem zárkózik el egy esetleges átigazolástól, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik a játékosért.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!