Az utóbbi hetekben a javuló formát mutató piros-fehéreknek sikerült gyarapítani pontjaik számát a bajnokságban, a Román Kupában pedig továbbjutottak a legjobb négy közé, ami a CS Mioveni elleni találkozó előtt bizakodásra adhat okot.
A székelyföldi együttes számára viszont intő jelként kell szolgálnia, hogy az augusztusi odavágón
az újonc Argeș megyeiek nagy meglepetésre három ponttal távoztak Sepsiszentgyörgyről.
Ez volt egyébként a két csapat egyetlen egymás elleni meccse az élvonalban, korábban a Román Kupa 2018–2019-es kiírásában találkoztak, amikor a háromszékiek kiütéses győzelmet arattak. Ezt megelőzően még a másodosztályban is összemérték erejüket, abból pedig a CS Mioveni jött ki jobban, ugyanis előbb hazai pályán győzni tudott, a visszavágó pedig pontosztozkodással végződött.
Bizakodva tekint a vasárnapi összecsapás elé Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki szerint egy újabb kényelmetlen ellenféllel kell megküzdeniük, de céljuk ezúttal sem lehet más, mint a három pont megszerzése. Az olasz szakember úgy véli, ha odaadással és megfelelő hozzáállással lépnek pályára, mindez nem lehetetlen vállalkozás, és az sem okozhat gondot, hogy a héten már lejátszottak egy mérkőzést a Román Kupában is.
„Egy idegenbelei meccs vár ránk a Mioveni ellen, amely csupán egy ponttal van lemaradva mögöttünk a rangsorban, és nyilván ők is szeretnék megszerezni a három pontot, ezért nehéz feladat vár ránk.
Kielemeztük a Mioveni játékát, és elmondhatom, hogy tetszett, amit láttam. Más rendszerben játszanak, mint amit megszokhattunk a román bajnokságban, jól védekeznek, ezért kényelmetlen ellenfélnek tartom őket. Nem aggaszt, hogy a héten kupameccset is játszottunk, hiszen maradt így is elegendő időnk, hogy felkészüljünk erre az összecsapásra. Fontos, hogy a téli szünetig feltétlenül pontokat gyűjtsünk, mert az a célunk, hogy fennebb kapaszkodjunk a rangsorban” – nyilatkozta Cristiano Bergodi.
A vasárnap 13 óra 30 perckor kezdődő CS Mioveni–Sepsi OSK találkozót a Horațiu Feșnic, Valentin Avram, Alexandru Cerei által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
| 2021. 12. 03. 20:30 | Academica Clinceni Clinceni | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-0 |
| 2021. 12. 04. 15:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Kolozsvári CFR CFR | 0-1 |
| 2021. 12. 04. 21:30 | Konstancai Farul Farul | Bukaresti Rapid Rapid | 2-0 |
| 2021. 12. 05. 13:30 | CS Mioveni Mioveni | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 0-2 |
| 2021. 12. 05. 16:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | FC Voluntari Voluntari | 0-2 |
| 2021. 12. 05. 21:30 | FCSB FCSB | Aradi UTA UTA | 2-1 |
| 2021. 12. 06. 17:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 1-2 |
| 2021. 12. 06. 20:30 | FC Botoșani Botoșani | Universitatea Craiova U Craiova | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 18 | 16 | 0 | 2 | 28-8 | 48 |
2 | FCSB FCSB | 18 | 12 | 4 | 2 | 34-16 | 40 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 18 | 10 | 2 | 6 | 22-18 | 32 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 18 | 9 | 2 | 7 | 34-21 | 29 |
5 | Konstancai Farul Farul | 18 | 8 | 5 | 5 | 21-10 | 29 |
6 | FC Botoșani Botoșani | 18 | 7 | 8 | 3 | 18-17 | 29 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 18 | 7 | 7 | 4 | 22-17 | 28 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 18 | 8 | 3 | 7 | 18-14 | 27 |
9 | Aradi UTA UTA | 18 | 6 | 7 | 5 | 16-13 | 25 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 18 | 4 | 9 | 5 | 19-17 | 21 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 18 | 4 | 7 | 7 | 12-13 | 19 |
12 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 18 | 5 | 4 | 9 | 15-21 | 19 |
13 | CS Mioveni Mioveni | 18 | 4 | 5 | 9 | 11-25 | 17 |
14 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 18 | 3 | 6 | 9 | 11-19 | 15 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 18 | 2 | 3 | 13 | 13-39 | 9 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 18 | 1 | 4 | 13 | 13-39 | 7 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!