Hirdetés

Villant egyet a CFR csatára, elrontották az FCSB ünneplését

Otele látványos találata eldöntötte a rangadót. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Nagyon értékes három pontot szerzett a bajnok FCSB otthonában a második helyért küzdő Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának szombat esti rangadóján.

2024. május 11., 22:42

A fővárosi Nemzeti Arénában telt ház, több mint 50 ezer néző előtt léptek pályára a csapatok egy olyan mérkőzésen, amelynek a kolozsváriak számára volt igazán tétje, mivel a bukaresti gárda már korábban megnyerte a bajnoki címet, és arra várt, hogy a találkozó végén ezt kellően megünnepelje a szurkolói előtt.

Hirdetés

Az első félidőben mindkét oldalon voltak gólszerzési lehetőségek, az FCSB csak távolról veszélyeztetett, Sava azonban a helyén volt, míg a CFR legnagyobb helyzetét még az elején Bîrligea hagyta ki, lesgyanús szituációban vezette a kapura a labdát, de kisodródott és Chiricheș a gólvonal elölről mentett.

A második játékrészben aztán a bukarestiek is kialakítottak egy nagy ziccert, Coman azonban középre lőtt, így a vendégek kapusa hárítani tudott, majd kevéssel ezután ugyanő fejezte be az akciót, de a lövése erőtlen volt.

Gólt viszont a CFR szerzett, negyedórával a vége előtt hosszú bedobást követően Oteléhez került a labda, aki látványos ollózással lőtt a hálóba.

Ez a találat eldöntötte a rangadót, Dan Petrescu együttese megszerezte a győzelmet, ami nagyon sokat érhet, hiszen lépéselőnybe került az Universitatea Craiovával szemben a második helyért zajló küzdelemben. A kolozsváriak kissé elrontották az FCSB meccs utáni ünneplését, amikor átvették a bajnokság megnyeréséért járó trófeát és érmeket.

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 9. forduló:

FCSB–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0).

Gólszerző: Otele (76.).
FCSB: Târnovanu – Crețu, Dawa, Chiricheș, Radunovic (Ov. Popescu, 75.) – Lixandru, Șut (Pandele, 90.), Olaru – Oct. Popescu (Pécsi, 82.), Băluță (Miculescu, 46.), Coman (Antwi, 75.). Vezetőedző: Elias Charalambous.
CFR: Sava – Mogoș, Boben, Kresic, Camora – Muhar, Keita, Tachtsidis (Fică, 89.) – Deac (Abeid, 89.), Bîrligea (Michael, 81.), Otele (Manea, 86.). Vezetőedző: Dan Petrescu.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház, 9. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
9
5
2
2
12-9
49
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
9
5
1
3
14-13
43
3
Universitatea Craiova U Craiova
9
5
1
3
15-12
41
4
Konstancai Farul Farul
9
4
2
3
18-15
36
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
9
3
3
3
15-14
34
6
Bukaresti Rapid Rapid
9
0
1
8
11-22
29
FCSB:
Bukaresti Rapid:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Konstancai Farul:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

A nyitómeccsen kikapott az FCSB-től, a bajnokot most megverte, vezeti is a Szuperligát

A kolozsvári városi derbit elhalasztották, a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának többi mérkőzését viszont lejátszották. Nem kápráztattak el a gólgyártással, a tabella élén pedig egy meglepetéscsapat áll.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Batzula Hunor: nem volt mitől félni, ők is ugyanolyan emberek, mint mi

Látványos meccset játszott egymással a Sepsi OSK és az FCSB a labdarúgó Szuperligában. A találkozó különösen emlékezetes marad Batzula Hunor számára, aki először vezette ki a pályára csapatkapitányként a háromszéki együttest.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Közel a telt ház Sepsiszentgyörgyön, vinné a pontokat az FCSB

Edzője szerint az FCSB még nincs csúcsformában, de a Sepsi OSK elleni hétfő esti mérkőzésen újabb győzelemmel szeretnék folytatni a labdarúgó Szuperligát. Nagy az érdeklődés, korlátozott számban még kaphatók jegyek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!