Hirdetés

Villámgyors gól után defenzív játék – megfizette az árát a Sepsi OSK (videóval)

Nacho Heras már a legelején betalált korábbi csapata ellen, a gólja végül még pontot sem ért. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Megszakadt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK négymeccses győzelmi a sorozata a labdarúgó 2. Ligában. A Bukaresti Steaua elleni idegenbeli rangadón hiába találtak be már a legelején, nem húzták ki kapott gól nélkül a végjátékban és még pont nélkül is maradtak.

A sepsiszentgyörgyiek remek formában várták a kedd délutáni fővárosi összecsapást, amely az első igazi erőfelmérő volt számukra. A 8. fordulóban rendezett párharcot megelőzően a két együttes azonos pontszámmal rendelkezett a középmezőnyben, a mérkőzés tétje igencsak nagy volt, a győztes ugyanis felsőházi helyre léphetett előre a ranglistán.

Hirdetés

A Ghencea Stadionban alig néhány száz néző (ahogy a Steaua hazai meccsein lenni szokott) előtt megrendezett találkozón a Sepsi OSK szurkolótábora adta meg az alaphangot. A Steaua ultrái nagyon korrekten szurkoltak, csak a kedvenceik buzdításával foglalkoztak.

Álomszerűen kezdett a Sepsi OSK, egy gyönyörűen kidolgozott támadás végén már a 39. másodpercben betalált, Nacho Heras a kapufa segítségével lőtt a hálóba.

A spanyol támadó éppen korábbi csapata ellen volt eredményes, mégsem fogta vissza az örömét.

Néhány perccel később máris egyenlíthetett volna a házigazda, azonban Pacionel kihagyta a nagy ziccerét.

Az első félidő közepén rövid idő alatt két kényszercserét is eszközölnie kellett Ovidiu Burcă vezetőedzőnek, Cmiljanic és Matei is sérülés miatt volt kénytelen elhagyni a pályát.

Kevéssel ezután a hazaiaknak is cserélni kellett, méghozzá a Sepsi OSK egy veszélyes támadása közben, Nedelcu fejsérülésére hivatkozva a játékvezető megállította a játékot.

Enyhe mezőnyfölényben játszott a Steaua, amely jóval többet birtokolta a labdát, de a kapura veszélytelenek voltak. Mint ahogyan a Sepsi OSK is, amelynek csak egy lehetőségét jegyezhettük fel, ezt még a lecserélt Cmiljanic hagyta ki.

A szünetet követően is hasonló volt a játék képe, a piros-fehérek leginkább a védekezésre összpontosítottak.

A Steaua pedig támadásban maradt, és az 57. percben nagy helyzetet alakított ki, hajszálpontos beadás után Chipirliu fejese kevéssel elkerülte a kaput.

A túloldalon a vendégek is betalálhattak volna, Neskovic lövése megpattant, így lett igazán veszélyes, de a fővárosiak kapusa menteni tudott.

A hajrához közeledve a Steaua igyekezett egyre nagyobb nyomás alá helyezni a Sepsi OSK kapuját, és többször is megvolt a lehetősége az egyenlítésre, ismét Chipirliu találhatott volna be, előbb Tamm blokkolta a közeli lövését, majd Ungureanu hárított.

A sepsiszentgyörgyiek végül nem tudták kihúzni kapott gól nélkül, a 83. percben egy beadás után Dobrosavlevici lemaradt a spanyol Rubióról, aki már nem hibázta el a befejezést.

A Sepsi OSK a bekapott gól után kezdett ébredezni, néhány percen belül több alkalommal is visszavehette volna az előnyt, de Heras, Neskovic és Techereș próbálkozásai sem voltak eléggé pontosak.

Aztán a hosszabbításban a középpályán egy hazai kontránál Oteliță szabálytalankodott és megkapta a második sárga lapját, így kiállították.

A szabadrúgást követően a vendégek nem tudtak felszabadítani, Răsdan nagyszerűen adta be a labdát, erre ismét Rubio érkezett, aki befejelte, ezzel csereként beállva nyerőember lett, a Steaua fordított és 2–1-re győzött.

Videó: Prima Sport

A Sepsi OSK zsinórban négy győzelem után szenvedett vereséget a bajnokságban, ezzel maradt a tabella 11. helyén. A hétvégi fordulóban hazai közönség előtt javíthatnak, vasárnap 12 óra 30 perctől a Ceahlăul Piatra Neamț csapatát fogadják.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 8. forduló:

Bukaresti Steaua–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–1 (0–1).
Gólszerzők: Rubio (83., 90+2.), illetve Heras (1.).
Steaua: Frănculescu – Adăscăliței, Dr. Nedelcu, Ad. Ilie – Ad. Popa, Nic. Popescu, Gualda, Șt. Pacionel, Nedelea – Doană, Lascu. Cserék: Pletea – Cimpoeșu, Lumbu, Al. Iordan, Răsdan, Mar. Roman, Mar. Ilie, Rubio, Chipirliu. Vezetőedző: Daniel Oprița.
Sepsi OSK: Ungureanu – Oteliță, Tamm, Dobrosavlevici, Techereș – Sigér, Aganovic –Heras, Matei, Oberlin – Cmiljanic. Cserék: Bartha – Nic. Păun, Tchibota, Neskovic, R. Cîmpean, Iglesias, Vianna, Skorup, Dar. Oroian. Vezetőedző: Ovidiu Burcă.

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 8. forduló

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Az erdélyi csapat maradt bent a fővárosival szemben a 2. Ligában

Lejátszották a labdarúgó 2. Liga osztályozós párharcának visszavágóját, amelyen a Sellenberki SK került ki győztesen a Bukaresti Dinamo SK-val szemben.

Korábbi sokszoros válogatott csatlakozott a Marosvásárhelyi ASA vezetőségéhez

A Marosvásárhelyi ASA bejelentette Gabriel Tamaș érkezését a klub ügyvezető menedzseri posztjára. A korábbi sokszoros román válogatott neves hátvéd pályafutása lezárása után vezetői szerepben is tevékenykedett.

Kihívásként fogta fel a 2. ligás szereplést a székelyudvarhelyi középpályás

Alapember volt a másodosztályban újonc CS Tunari csapatánál Bara Levente, a kiesés után viszont távozott a klubtól. A rutinos székelyudvarhelyi középpályást a nemrég befejeződött idényről és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Feljutott a Corvinullal, válaszút előtt Kilyén Szabolcs

A bajnoki címet szerző csapat tagja volt a szovátai származású labdarúgó a másodosztályban, viszont nagyon kevés lehetőséget kapott. A feljutás után Kilyén Szabolcs maradna a Vajdahunyadi Corvinulnál az élvonalban is, de mérlegelnie kell.

Kiderült, hol játssza hazai meccseit a Corvinul: hosszú utak várnak a Sepsi OSK-ra és az FK-ra

Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.

A sportsajtóban Diószegi a sztár, a feljutás mellett Marius Ștefănescu visszatéréséről is cikkeznek

A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

Ignacio Heras maradna: az első osztályban akarok játszani ezzel a csapattal

Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.

Diószegi László: visszakaptam mindazt a csapattól, amit belefektettem

A Sepsi OSK egy rendkívül hosszú és kiélezett idény végén a Chindia elleni döntetlen után kiharcolta a visszajutást a Szuperligába, ezzel történelmet írt. A lefújást követően Diószegi László klubelnök és Hadnagy Attila sportigazgató boldogan értékelt.

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!