A következő szezonban nem rendeznek barcelonai derbiket a spanyol élvonalban, csütörtök éjjel ugyanis matematikailag is eldőlt, hogy a katalán főváros kisebbik labdarúgócsapata búcsú int a La Ligának.
Az Espanyol kiesése éppen a városi rangadón vált biztossá, a listavezető Real Madridot üldöző FC Barcelona egy góllal nyert a Camp Nouban. A derbi egyetlen gólját Luis Suarez lőtte a második félidő elején, percekkel korábban a játékvezető egy-egy játékost kiállított mindkét csapatból.
Az Espanyol – amely ősszel a magyar bajnok Ferencvárossal szerepelt azonos Európa Liga-csoportban, és meg is nyerte a négyest – 26 év után esett ki a spanyol első osztályból.
A négyszeres kupagyőztes 21 vereség és kilenc döntetlen mellett csak öt alkalommal tudott nyerni eddig a La Liga 2019/20-as szezonjában.
A Barca egy pontra zárkózott fel a Real Madridra, amely pénteken a gyenge formában lévő Deportivo Alavaessel találkozik a 35. forduló zárómérkőzésén.
Szerdán még két találkozót rendeztek: a Villarreal fontos győzelmet aratott a Getafe vendégeként az európai kupahelyekért küzdő csapatok mérkőzésén, míg a Betis magabiztosan verte Sevillában az Osasunát. Kedden a Celta Vigo döntetlent játszott a tabellán harmadik Alético Madriddal, a Valencia pedig hozta a kötelezőt a Valladolid ellen.
LaLiga, 35. forduló
Szerdai játéknap:
FC Barcelona–RCD Espanyol 1–0 (0–0)
Gólszerző: Suarez (56.) Kiállítva: Fati (50.), ill. P. Lozano (53.)
Getafe CF–Villarreal CF 1–3 (0–0)
Gólszerzők: Duro (80.), ill. Cazorla (66., 86. – mindkettőt büntetőből), Pena (90+3.)
Real Betis–CA Osasuna 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Rodriguez (4.), Alfonso Pedraza (25.), Alena (90+7.)
Keddi eredmények:
Celta Vigo–Atlético Madrid 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Beltran (49.), ill. Morata (1.)
Valencia CF–Real Valladolid 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Gomez (30.), Li Kang In (89.), ill. Garcia (47.)
Csütörtök:
20.30 SD Eibar–CD Leganés (Digi Sport 4, Telekom Sport 3, Look Sport 2)
20.30 RCD Mallorca–Levante UD (Digi Sport 2, Telekom Sport 3, Look Sport 3)
23.00 Atlhetic Bilbao–Sevilla FC (Digi Sport 2, Telekom Sport 1, Look Plus)
Péntek:
20.30 Real Sociedad–Granada CF (Digi Sport 2, Telekom Sport 2, Look Plus)
23.00 Real Madrid–Deportivo Alavés (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Plus)
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!